2024. február 21., szerda

Meghívó őszinte Istenhez közeledésre

Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai."
Máté evangéliuma 15. fejezet 7-9. versek



A Szentlélek által leírt kép mélyen megrázza a lelket. A képmutatók, akik ajkukkal tisztelik Istent, de szívük távol van tőle, olyanok, mint az elhomályosult tükör, mely mögött ott rejlik az igazság, de nem tükrözi azt vissza. Az ilyen magatartás szomorúan távol áll attól az igazságtól és szeretettől, amit Isten kér tőlünk.
Sokan közülünk ismerhetik azt a hajlamot, hogy külsőleg tiszteljük Istent, de belsőleg mégis távol állunk tőle. Lehet, hogy jársz az istentiszteletekre, elmélkedsz az Ige fölött, de mégis életed minden területén más értékeket követsz. Olyan értékeket, amelyeket Isten elutasít és megvet. Valaki, aki évek óta házasságtörésben élt, így reagált a megtérésre hívó szóra:
" Isten kegyelmes és szeret. Végül mindenkinek mindent megbocsát." Ez a fajta "evangélium" pedig tetszik a lelked ellenségének. Miért? Mert tudja, hogy ez csak arra lesz elég, hogy belépj általa a kárhozatba.
Az Ézsaiás által felvázolt helyzet arra figyelmeztet, hogy a vallásosság és aközött, hogy Isten a szívedben van és Szentlelke által vezet, óriási különbség van. Értelmetlen csupán külsőleg teljesíteni az istentiszteleti szertartásokat vagy megtartani a vallási szokásokat, ha közben szíved nem kapcsolódik igazán Istenhez.
Amikor ajkunkon az igazság szavai hangoznak, de életünk nem tükrözi ezeket a szavakat, akkor a képmutatás bűnébe esünk. Az igazi vallásosság nem csupán külső formális cselekedetekből áll, hanem a szív megtisztulásából, a szeretetből és az igazságosságból eredő tettekből.
Ézsaiás azt is megemlíti, hogy hiába tisztelik Istent az emberek, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek csupán emberi parancsolatok. Ez is arra figyelmeztet téged, hogy ne kövesd a vallási hagyományokat és előírásokat, ha azok eltávolítanak téged Isten igazi szándékától és szeretetétől.
Ahelyett, hogy képmutató lennél, meghívást kapsz arra, hogy teljes odaadással és őszinte szívvel közelíts Istenhez. Ez azt jelenti, hogy ne csak ajkaddal, hanem egész életeddel tiszteld őt, és kövesd az Ő útját. Csak így lehetsz igazán közel Hozzá, és tapasztalhatod meg az Ő áldásait és szeretetét az életedben. Légy hát hű Istenhez mind szívedben, mind tetteidben, hogy ne légy képmutató, hanem igazi tanúja lehess az Ő szeretetének és igazságának a világban.


IMA: Istenem, vizsgáld meg szívemet, hogy nem-e járok a képmutatás útján? Vezess engem az igazság ösvényén. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...