2024. március 9., szombat

Gyengeségekkel dicsekvő élet

De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.                                       Korintusiakhoz írt második levél 12. fejezet 9-10. versek



Néha úgy érezheted, hogy erőtlenségeid miatt nem vagy képes megbirkózni a helyzettel. Ebből kiindulva talán arra gondolsz, hogy miért kellene dicsekednek hát gyengeségeiddel? Azokat a legtöbb ember szégyelli, szépítgeti vagy takargatja. Azonban az Igében található üzenet arra emlékeztet, hogy Isten kegyelme és ereje nem a te erődtől függ. Ha attól függne, nagy bajban lennél. Ugyanis a te és az én erőm a szellemi hatalmasságokkal szemben semmit nem ér.
Isten kegyelme és ereje azokban az időkben mutatkozik meg igazán, amikor te magad is belátod, hogy gyenge vagy. Pál megértette, hogy az ő ereje nem önmagából jön, hanem Isten által. Ő rájött, hogy az igazi erő az Istenben rejlik, és ezért örömmel vállalta az ő erőtlenségeit és nehézségeit. Amikor az ember ráébred arra, hogy a saját erőfeszítése és képességei nem elegendőek, ez megteremti a lehetőséget arra, hogy teljes mértékben megtanulj Istenre hagyatkozni. Az ő kegyelme és ereje lesz az, ami által végül célhoz érsz, nem a te saját erőd által. Ezért Pál örömmel vallja: "az én erőm erőtlenség által ér célhoz."
Habár gyengék vagyunk, Isten ereje mindig rendelkezésünkre áll, ha hagyjuk, hogy munkálkodjon bennünk. Az erőtlenséged nem gyengeség, hanem lehetőség arra, hogy még inkább megmutatkozhasson Isten ereje az életedben. Légy hálás azért az ajándékért, hogy Isten kegyelme és ereje mindig ott van, hogy megerősítsen téged az életed minden területén. Legyen örömöd az erőtlenségeidben is, mert azokon keresztül tapasztalhatod meg igazán Isten nagyszerűségét és erejét.

IMA: Istenem, az én erőtlenségeim által alázatban tartasz engem, ugyanakkor arra is ösztönzöl, hogy bízzak Benned és ezáltal dicsőséged, hatalmad megnyilvánulhasson életedben. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiteles keresztény értékrend

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát néz...