Amikor a taps csapdába ejt

Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Örökkévalóban bízik, megmenekül.      Példabeszédek könyve 29. fejezet 25. vers



A 19. század végén élt egy kötéltáncos, Charles Blondin, aki azzal vált világhírűvé, hogy egy vékony kötélen egyensúlyozva kelt át a Niagara-vízesés felett. Egyszer megkérdezte a tömeget: „Hiszitek, hogy át tudok vinni egy embert a túloldalra egy talicskában?” A tömeg ujjongva ordította: „Igen!” Ám amikor Blondin odafordult az egyik leghangosabb éljenzőhöz, és megkérte, hogy üljön bele a talicskába, az illető azonnal meghátrált.
A tömeg tapsa olcsó volt. Ott, a vízesés felett Blondinnak nem a rajongók véleményére volt szüksége, hanem egy olyan alapra, amely nem remeg meg a lába alatt.
Sokan éljük úgy az életünket, mint az az ember a tömegben: a környezetünk elvárásaihoz igazítjuk a lépteinket, és észre sem vesszük, hogy közben egy kalitkába zártuk magunkat.
A pszichológia „külső kontrollos” személyiségnek hívja azt, aki az önbecsülését mások visszajelzéseiből építi fel. A Biblia egyszerűbben hívja: csapda. A csapda lényege, hogy kezdetben biztonságosnak tűnik, de végül mozgásképtelenné tesz.
Ha a főnököd elismerésétől, a házastársad hangulatától vagy a közösségi média lájkjaitól teszed függővé a belső békédet, akkor átadtad a gyeplőt. Olyan leszel, mint egy hajó, amelynek nincs horgonya: bármilyen szélirány (vagy vélemény) érkezik, az magával sodor.
Ha félsz a kritikától, el fogod halasztani a nehéz, de szükséges döntéseket. Az emberektől való félelem eltorzítja a látást: a problémák nagyobbnak tűnnek, Isten pedig kisebbnek.
A megoldás nem az, hogy érzéketlenné válunk mások iránt. A titok a fókuszváltásban rejlik.
Aki az emberektől fél, az attól tart, mit veszíthet (elismertséget, kényelmet).
Aki az Úrban bízik, az arra figyel, mit kapott (identitást, örök szeretetet).
Amikor az Istenbe vetett bizalom lesz az életed fundamentuma, a környezeted véleménye átkerül a „tanács” kategóriába a „törvény” kategóriájából. Meghallgatod, de nem az uralkodik feletted. Megmenekülni itt nem feltétlenül a nehézségek elkerülését jelenti, hanem azt a belső szabadságot, hogy akkor is egyenesen tudsz járni, ha senki sem tapsol.


Ima: Atyám, bocsásd meg nekem, hogy oly sokszor fontosabb volt számomra az emberek elismerése, mint a Te szavad. Beismerem, hogy a megfelelési kényszer gúzsba kötötte a szívemet, és elvette a bátorságomat. Köszönöm, hogy nálad nem kell szerepeket játszanom. Kérlek, erősíts meg ma belülről! Hadd legyen a Te szereteted az a szilárd talaj, amin állok. Adj bölcsességet, hogy tiszteljem az embereket, de csak Téged féljelek. Szabadíts fel a láthatatlan láncok alól, hogy azzá válhassak, akinek Te elterveztél. Jézus Krisztus nevében, Ámen.