Amikor Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgay 1953-ban meghódították a Mount Everestet, a csúcs felé vezető úton nemcsak a célra koncentráltak. Hillary később elmesélte, hogy minden egyes nehéz szakasz után, amit maguk mögött hagytak, egy pillanatra megálltak, és tudatosították: „Eddig eljutottunk.” Nem a csúcsot ünnepelték még, hanem a megtett utat. Tudták, hogy a múltbeli sikeres lépések adják meg a lelki erőt, egyensúlyt a következő, még meredekebb szakaszhoz.
Sámuel pontosan ezt tette Micpa és Sén között. Miután a nép bűnbánatot tartott és az Örökkévaló mennydörgéssel zavarta össze az ellenséget. Sámuel jóllehet a nép teljes jogú vezetője volt, de nem egy győzelmi ívet épített a saját dicsőségére. Egy egyszerű kőoszlopot állított fel, és nevet adott neki: Eben Háézer – a segítség köve.
Az emberi agy hajlamos a „negativitási torzításra”: sokkal élénkebben emlékszünk a vereségeinkre, a kudarcainkra és a félelmeinkre, mint a győzelmeinkre. Ha jön a következő krízis, az elménk azonnal a múltbeli fájdalmakat kezdi el vetíteni és nem a múltbeli győzelmeket, hálaokokat.
Sámuel egy fizikai emlékeztetőt helyezett el a tájban. Amikor az izráeli földművesek később arra jártak, és ránéztek arra a kőre, nem a filiszteusok brutalitása jutott eszükbe, hanem az a pillanat, amikor az ég megdördült az érdekükben.
A héber szövegben az Ad-henah („Mindeddig”) kifejezés hordozza a lényeget. Ez a szó egyszerre néz hátra és előre.
Ez a kő nem egy lezárást jelölt. Nem azt mondta: „Vége, megvagyunk.” Hanem azt: „Isten hűsége kísért minket az indulástól egészen a mai napig.” Ez egy folyamatos jelen.
Vezetői szempontból Sámuel ezzel stabilitást teremtett. A Biblia azt mondja, hogy amíg Sámuel élt, az Örökkévaló keze ránehezedett a filiszteusokra. Emlékezz rá, hogy Saul király minden egyes csatát megnyert a filiszteusokkal szemben. Egyetlen csatát veszitett el, azt amelyik Sámuel próféta halála után történt és amiben maga Saul és fia életüket vesztették. Miért? Mert egy olyan nemzetet, amelyik tudja, ki segítette meg „mindeddig”, nem lehet megfélemlíteni. A hitelességük és az önbizalmuk nem a fegyvereikben volt, hanem az emlékezetükben.
Barátom, neked is szükséged van egy „Eben Háézerre”. Lehet, hogy most épp egy nehéz időszakon mész keresztül, vagy épp csak fellélegeztél egy csata után. Hajlamosak vagyunk a szabadulás után azonnal továbbrohanni, és elfelejteni, hogy ki rántott ki a gödörből.
Ha elfelejted Isten múltbeli hűségét, a jövőd tele lesz szorongással. De ha megállsz, és azt mondod: „Uram, nem tudom, mi vár rám holnap, de mindeddig megsegítettél”, akkor a félelem elveszíti az erejét.
Állíts ma egy szellemi kőoszlopot! Írd le egy füzetbe, meséld el a gyerekeidnek, vagy csak mondd ki hangosan: Isten hűséges volt hozzám a betegségben, a hiányban, a gyászban és a bizonytalanságban. Ha akkor ott volt, most is itt van. Amikor úgy tűnt, hogy mindenki a vesztemet akarja, Ő ott volt és az Ő oltalmában életet nyertem.
IMA: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te nemcsak a távoli céljaim Istene vagy, hanem az utam minden egyes lépésének tanúja is. Köszönöm az „Eben Háézer” pillanatokat az életemben – azokat a helyzeteket, ahol emberi erővel nem tudtam volna továbblépni, de Te megsegítettél. Taníts meg megállni és hálát adni. Segíts, hogy ne a következő nehézségtől rettegjek, hanem a Te múltbeli hűségedre alapozva nézzek a jövőbe. Te vagy az én segítségem köve, ma is Beléd kapaszkodom. Jézus Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése