2019. július 11., csütörtök

Tökéletes egység!

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
Ő kezdetben az Istennél volt.
János evangéliuma 1. rész 1-2. vers

Vannak emberek, akik szerint a Biblia ellentmondásos a Szentháromsággal kapcsolatosan.
Arra hivatkoznak, hogy a Mózes első könyvének első része szerint Isten teremtette a világot, A János evangéliumában pedig azt olvashatjuk, hogy az Ige által, aki a megtestesült Fiú, teremtetett a világ.
Más utalásokat találunk arra is, hogy a Szentlélek is részt vett a teremtésben.
Ezek viszont nem ellentmondások. Atya, Fiú és Szentlélek tökéletes egységben dolgoztak a világ teremtésénél és ugyanilyen tökéletes egység volt közöttük, amikor a bűnös emberiség megváltását tervezték.
Az Atya, Fiú, Szentlélek egylényegűek. Ez azt jelenti, hogy elválaszthatatlanok egymástól.
Amikor Krisztus bemerítkezett a Jordán vizében, ne feledjük, hogy a Szentlélek galamb formájában szállt rá, az Atya pedig bizonyságot tett Róla.
Milyen csodálatos, hogy Atya, Fiú, Szentlélek együtt dolgozik azért, hogy Isten gyermekeinek mindent a javára fordítsanak.
Miért nem adod át magad te is Istennek, hogy megismerd te is ezt a tökéletes egységet?


IMA: Istenünk, magasztalunk Téged az Igéért, magasztalunk az Atya, a Fiú, a Szentlélek üdvözítő munkájáért. Szeretnénk alávetni magunkat Neked. Kérünk tégy minket képessé erre. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...