Egy éjszakán elindultam én is,
kerestem a régi lábnyomot.
Jeruzsálem utcáin bolyongtam,
mint Nikodémus, amíg
Jézussal nem találkozott.
Nyugtalan volt a szívem nekem is.
Látni akartam, hallani szavát,
hogy nekem beszéljen,
nekem egyedül, és ne hallja
senki, senki más.
-Titkot sejtetett az az éjszaka,
a fák lombjában szunnyadt a sötét,
lábam alatt gyorsan fogyott az út,
a földhöz olyan közel hajolt az ég.
-Elszánt voltam, mint akkor az a másik,
nem történelem már, de élő varázs:
Hitetlen hittel ment hitet keresni,
a fülledt éjszaka ezer titkain át.
Mentem én is, nem törődve mással,
léptem alatt porzott az Élet-út,
nem törődtem vele, hogy milyen a jelen,
és azzal sem, milyen volt a múlt.
A közelségét akartam érezni,
személyesen beszélni Vele:
Olyan óriásira nőtt bennem a vágy,
azt hittem a lelkem megszakad bele.
-És egyszer csak előttem állt Jézus.
Ruhája fehér, mint a hólepel.
Szeme áttetsző, végtelenbe látó,
sohasem láttam még ilyen közel!
-Nem értettem, amiről beszélt.
Uram! - mondtam- nincsen a földön
olyan hatalom,
ami által újjászülethetnék,
hiába kívánnám, hiába akarom.
- Ő beszélt, beszélt tovább csendesen,
s minden szava, olyan mélyen talált:
régi énem omladozni kezdett,
s az a régi nagy-nagy akarás,
hogy én a Törvény által majd jobbá leszek...
- Ma elbuktam. De holnap talán ?
-Nem sikerült. Sosem sikerült...
-Azért kerestem azon az éjszakán!
- Mire hajnal lett, bennem is derengett
szavai nyomán az új értelem:
Újjászületni nem a Törvény által:
Az Ő Lelke által lehet csak nekem.
(P. Kovács Erzsébet)
IMA: Istenünk, köszönjük, hogy lehajolsz hozzánk és ma is találkozhatunk Veled. Köszönjük az újjászületés csodáját, az örök élet reménységét. Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése