2023. május 28., vasárnap

Az igazi egység Lelke

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
Apostolok cselekedetei 2. fejezet 1. vers



Az egészséges kapcsolatok arról szólnak, hogy emberek minőségi időt töltenek egymással. Néha egy családi probléma egyesíti a nagy családot. Néha emberek bizonytalanok és azért vannak együtt, mert az együttlétből erőt, vigasztalást meríthetnek.
Valami hasonló történhetett az apostolokkal, amikor Isten Szentlelke lángra gyújtotta szíveiket és képessé tette őket a váratlanra.
Isten gyermekei még mindig várják az Isten csodáit. Csodálatos dolgok pedig akkor történnek, amikor Isten gyermekei együtt dolgoznak, erősítve a közöttük levő köteléket és elköteleződést.
A legerősebb közösség akkor jön létre, amikor Isten gyermekei nemcsak örülnek az egymással való közösségüknek, hanem örömmel együtt is dolgoznak.
Nem kell tehát semmiféle probléma ahhoz, hogy Isten gyermekei egyesüljenek. Nem kell a közös ellenségünk ahhoz, hogy Isten gyülekezetei egyesüljenek.
Van egy közös ügy, amely egyesít minden pünkösd utáni keresztényt arra nézve, hogy Isten szeretetének a nyelvén beszéljünk ezzel a szükségben levő világgal.
Szükségben levőkkel találkozhatunk a szomszédságunkban, de a másik földrészen is.
Milyen jó, hogy nem kell egy felsőházban összegyűlve, vezető nélkül, tanácstalanul tépelődnünk.
Jézus Krisztus a Szentlélek által tanítót és erőt adott nekünk. Mire várunk hát? Induljunk és cselekedjük egységben Isten akaratát.



IMA: Élet és szeretet Istene, köszönjük a lehetőségeket, amiket azért adsz nekünk, hogy szolgálhassunk Neked. Segíts, hogy egységben szolgáljunk Neked és másoknak. Segíts, hogy mindezeket a Te dicsőségedre cselekedjünk, Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...