2023. június 2., péntek

Láss Isten szemén át

Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. János első levele 4. fejezet 19. vers



Olvastam egy szerelmi történetről, ahol egy fiatalember beleszeretett egy fiatal lányba, de a lányt máshoz adták feleségül. A fiatalember annyira elkeseredett, hogy kiment a pusztaságba, annyira nyomasztotta a reménytelen szerelem.
A király meghallotta a dolgot és behozatta a fiatalembert maga elé, majd korholni kezdte buta viselkedéséért.
A fiatalember a következőt felelte: „Csak az tudja igazán megérteni, amit érzek, aki látta a szerelmem földöntúli szépségét.”
Ez már a király érdeklődését is felkeltette. Azonnal parancsot adott, hogy kerítsék elő azt a bizonyos leányt, mert immár ő is kíváncsi a földöntúli szépségére.
Amikor a leányt elé állították, a király meglepődött. A naptól égetett bőre volt és nagyon szegényes volt az öltözete. A király feleségének szépsége átlagosnak volt mondható, de a király szemében még az átlagos szépségű felesége is sokkal szebbnek tűnt. 
A szerelmes fiatalember a következőt mondta: „Felség! Sem te, sem más nem láthatja szerelmem igazi szépségét. Csak annak tárul fel ez a szépség, aki a lány szemén át nézve tudja látni a világot.”
Isten annyira szeret minden egyes bűnös lelket, hogy az egyszülött Fiát adta érted, értem és mindenkiért.
Az Ő szeretete miatt látja meg a szépséget és az értéket ott is, ahol senki más nem látná meg. Ő tudja jól miért téged választott, te pedig fogadd el az Ő szeretetét és örülj ennek a mérhetetlen, el nem múló szeretetnek. 

IMA: Istenünk, nem érdemeltük meg a Te szereteted, nem voltunk szépek, igazak, vonzóak, de te mégis meghaltál értünk. Taníts meg minket a Te szemeiden keresztül látni a körülöttünk levő világot. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...