2023. július 15., szombat

Örökkévaló reménység

Jézus így válaszolt nekik: "Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium. Máté evangéliuma 11. fejezet 4-5. versek




Keresztelő János, Isten hűséges szolgája volt, aki azért került börtönbe, mert nem alkudott meg és őszintén megfeddte Heródest, amiért bűnös kapcsolatot folytatott saját testvére feleségével.
A rácsok mögé jutva, kétségei támadtak, de kihez vitte a kétségeit? Csak Krisztushoz. Életed legnagyobb nehézségei között is, mikor az emberek, akik körülvesznek, már nem őszinték veled, ne emberekhez, hanem Krisztushoz vidd életedet. Tőle várd a választ, megoldást.
Mivel válaszolt Krisztus Jánosnak? A próféciákkal, amiket régen ismert János, és amelyek beteljesedtek akkor is, ha János a tömlöcben volt azért, mert nem volt hajlandó megalkudni egy romlott rendszerben. Isten uralkodik függetlenül a körülményeinktől. Isten országa nem egy vallásfelekezet, hanem az emberi szívben teljesedhet ki, a szívünk, testünk a Szentlélek templomává lehet. Isten országától nem foszthat meg minket az, hogy van-e vagy nincs kenyerünk, kapunk-e vagy sem munkabért, egészségesek vagyunk-e, szabadok vagyunk-e fizikailag. Az Isten uralma és terve mindezek fölött van. Mi a közös a vakokban, bénákban, leprásokban, süketekben, szegényekben?
Nincs nagy rangjuk és nagyon sok ember sajnos még napjainkban is úgy gondol ezekre az emberekre, mint akik csak terhet jelentenek a társadalomnak. Ki az, aki arról álmodozik, hogy egy napon egy vak vagy süket ember lesz a házastársa? Ki az, aki arról álmodozik, hogy egy olyan házastársa lesz a jövőben, akinek csak egy düledező kunyhója van a város vagy falu szélén? Vannak emberek, akik nem mennek be kórházba beteget látogatni, mert még a kórházi szagot is visszataszítónak tartják.
Krisztus éppen azért jött, hogy reményt és igazi elfogadást nyújtson a megvetetteknek és az olyan foglyoknak és kétségek között levő embereknek, mint János.
Talán úgy érzed nem tart sokra a környezeted, talán te magad sem tartod sokra önmagadat, de tudd, hogy Isten szemében értékes vagy, sokat áldozott érted és elfogad Téged, ha jössz Hozzá hittel és őszinte szívvel. Igazán értékes ember az, aki Istenhez tartozik. Ha az ördög játékszere vagy, nem tud igazi értéket képviselni az életed, amíg meg nem szabadulsz. Ebben az esetben jöjj ma Krisztushoz, az egyetlen Szabadítóhoz.


IMA: Mennyei Atya, köszönjük, hogy elküldted Krisztust és Ő elvégezte, amit Rá bíztál, add, hogy Őrá nézzünk, Őhozzá vigyük kétségeinket, hogy Nálad nyugalmat találhassunk. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiteles keresztény értékrend

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát néz...