2023. december 15., péntek

Az Isten ajándéka

Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Korintusiakhoz írt levél 8. fejezet 9. vers



Karácsonyi időszak, az ajándékokról szól és ez nem is gond, ha ezek az ajándékok arra a nagy és igazi ajándékra emlékeztetnek, amit az Atya adott neked, nekem és az egész emberiségnek: Jézus Krisztusra.

Jézus Krisztus végtelen gazdagságát letette és szegénnyé lett, amikor elhagyta a Menny dicsőségét és lejött erre a sárgolyóra, amit Föld bolygónak nevezel, amikor végtelen életét letette és halandó lett, amikor az Ő végtelen nagyságát, amelyet az egész világmindenség nem képes magába fogadni letette és egy törékeny csecsemő formájában megtestesült. Ennek az Istentől kapott ajándéknak, végtelen ajándéka van. Szülei fiatalok és szegények voltak, de még a szerény hajlékuk sem állt a gyermek rendelkezésére, amikor az megszületett a júdeai Betlehem egyik istállójában.

Istentől kapott hatalmával sosem tett semmit földi élete során, amivel önmagát gazdagította volna, hanem mindig mások javát és az Atya dicsőségét tartotta szem előtt. Egész földi életét hajléktalanként élte le. Jóllehet sok-sok ház ajtaja megnyílt előtte, de neki nem volt hova fejét lehajtania. A golgotai kereszt és feltámadása által, megnyitotta az utat a Benne hívőknek, hogy Isten gyermekeivé válva, a Menny minden gazdagságához, dicsőségéhez joguk legyen.

Milyen kár lenne, ha nem fogadnád el hit által azt a mérhetetlen gazdagságot, amit a szegénnyé lett Krisztus szerzett meg neked és maradnál a bűneid és hitetlenséged bűzös, taszító rongyaival.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy a legcsodálatosabb ajándékot ajándékoztad nekem. Szeretnélek szeretni, megbecsülni, életemben Úrrá tenni életem minden napján Úr Jézus. Segíts ebben Szentlelked által. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...