2025. február 23., vasárnap

Ismerd fel az alkalmas időt

Issakár fiai közül ott voltak, akik felismerték az alkalmas időt, és tudták, mit kell tennie Izráelnek: kétszáz főember és parancsnokságuk alatt egész rokonságuk. Krónikák első könyve 12. fejezet 33. vers



A történelem során mindig voltak olyan emberek, akik megértették az idők jeleit, és Isten vezetésével cselekedtek. Issakár fiai közé tartoztak olyan vezetők, akik tisztán látták az eseményeket, értették a korszak kihívásait, és tudták, mit kell tenni rövid és hosszú távon is.
Ma is szükség van ilyen emberekre a családokban, a gyülekezetekben, a keresztény egyházban és a nemzetek életében. Olyanokra, akik nem sodródnak a világ forgatagával, hanem Isten bölcsességére támaszkodva felismerik a megfelelő időt a cselekvésre. Nemcsak az a fontos, hogy helyes döntéseket hozz, hanem az is, hogy megfelelő időben hozd meg őket. Vannak emberek, akik mindig egy vagy több "ütemmel" le vannak maradva életük, családjuk, közösségük döntéseit illetően és csodálkoznak rajta, hogy káosz veszi körül őket. Közben mindenkinek panaszolják, hogy ők jó döntéseket hoznak, de mégis egyre nagyobb a káosz körülöttük.
Issakár fiai megértették, hogy Dávid az Úr választottja, és eljön az idő, amikor ő fog uralkodni. Nem csupán nézői voltak a történelemnek, hanem aktív részesei Isten tervének. A hűségük és éleslátásuk segített Izráel népének a helyes irányba haladni.
Olyan sok közömbös embert látok Isten népe között, akik a kegyesség palástjával akarják befedni közönyösségüket: "Majd lesz ahogy az Úr akarja." Ez a jelmondatuk. Nem hajlandóak felfedezni az életükre vonatkozó tervét Istennek és az Isten munkatársaiként fellépni.
A családokban szükség van olyan szülőkre, akik megértik a gyermekek helyes nevelésének fontosságát, és nem engedik, hogy a világ hatása eltérítse őket az isteni igazságtól. A gyülekezetekben szükség van vezetőkre, akik látják, milyen lelki harcok zajlanak a hívek életében, és megfelelő iránymutatást adnak nekik a Biblia alapján. Egy nemzetben elengedhetetlenek azok a hűséges emberek, akik nem a pillanatnyi érdekek, hanem hosszú távú, Istennek tetsző döntések mentén alakítják a közösségük jövőjét.
A világ folyamatos változásban van. Új kihívásokkal kell szembenéznünk, új kérdések merülnek fel a hitünkkel, erkölcsi értékeinkkel, családunkkal és közösségeinkkel kapcsolatban. Ha nem értjük meg az idők jeleit, könnyen elbizonytalanodhatunk vagy rossz irányba haladhatunk. Ezért elengedhetetlen, hogy Istenhez forduljunk bölcsességért, és az Ő vezetése alapján hozzunk döntéseket.
Olyan sok bizonytalanságot látok Isten népe között és olyan sok magabiztosságot azok között, akik olyan utakon járnak, amelyek ugyan első látásra jónak látszanak, de a végük a veszedelembe, rombolásba, pusztulásba visz.
Ha úgy érzed lemaradtál és szeretnél felzárkózni a fenti dolgokban talán azt kérdezed mi ennek az útja?
A Biblia világos útmutatást ad a történelem minden korszakára. Az Isten igazságai nem változnak, és az Ő Szava segít eligazodni a legnehezebb időkben is.
Isten szól hozzád, ha őszintén keresed Őt. Az imádságban kérheted, hogy nyissa meg a szemedet a körülötted zajló események valódi megértése érdekében.
A Szentlélek megmutatja neked, merre haladj, ha figyelsz a hangjára és nem a világ zajára összpontosítasz.
Fontos, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akiknek Isten Szava az első számú tekintély és igyekeznek ahhoz szabni életüket. Olyan embereket keress, akik ott tartanak lelki értelemben, ahol te is tartani szeretnél. Ne azokat keresd, akik azt állítják magukról, hogy ők elől járnak, hanem azokat, akik tényleg elől járnak a hit dolgaiban.
Amikor felismered az idők jeleit és bölcsen cselekszel, Isten áldása nyugszik meg a döntéseiden. Ezeket a döntéseket az idő és Isten igazolja majd, ahogyan Issakár fiai esetében is történt.


IMA: Mennyei Atyám, Hálát adok Neked, hogy Te vagy az idők Ura, és minden korszak a kezedben van. Kérlek, adj nekem éleslátást, hogy felismerjem az idők jeleit, és bölcsességet, hogy a Te akaratod szerint cselekedjek. Segíts, hogy ne csupán szemlélője legyek az eseményeknek, hanem aktív részese annak, amit Te akarsz véghez vinni ebben a világban. Add, hogy a családomban, a gyülekezetemben és minden közösségben, ahol szolgálhatok, a Te világosságodat képviselhessem. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az életet jelentő kapcsolódás

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhette...