2025. február 7., péntek

Krisztus szeretete

Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. János evangéliuma 13. fejezet 34. vers



Jézus Krisztus utolsó vacsoráján, amikor a tanítványai körében volt, egy új parancsolatot adott nekik: szeressék egymást úgy, ahogyan Ő szerette őket. De mit is jelent ez? Hogyan szerette Jézus Krisztus a tanítványait?
Jézus Krisztus nem várta el, hogy előbb Őt szeressék, mielőtt Ő szeretett volna. Ő előbb szeretett minket. Példa erre, hogy amikor megmosta tanítványai lábát (János 13:1–17), alázattal szolgált nekik, megmutatva, hogy az igazi szeretet önzetlen és kész másokat szolgálni.
Az emberi természetünkből fakadó szeretet nem ilyen. Emberileg számítgatunk és befektetés szerűen szeretünk. Ha szeretetet adunk, elvárjuk, hogy legalább ugyanannyit kapjunk vissza, de ha lehet akkor többet. Várjuk, hogy a mellettünk levő köszönjön először, szóljon hozzánk először, közeledjen először, miközben talán azon gondolkodunk mennyire hiányzik, hogy valaki szeressen bennünket. Olyan sok ember éldegél egyik a másik mellett ilyen gondolatokkal azért, mert arra vár, hogy a másik illető kezdeményezzen.
Jézus Krisztus szeretete nem csupán szavakban, hanem tettekben is megnyilvánult. Az Ő szeretete nem ismert határokat – annyira szeretett, hogy életét adta értünk. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (János 15:13).
A mi emberi, önző természetünkből inkább az fakad, hogy mások boldogságát szeretnénk feláldozni a saját boldogságunk, boldogulásunk érdekében. Ezért vannak túljelentkezésben keresztény közösségeinkben azok, akik "nagy emberek" akarnak lenni és saját és családjuk érdekeit akarják érvényesíteni.
Mit tehetünk hát, ha Krisztus szeretete egyáltalán nem fakad a természetünkből?
Ismerjük el Isten előtt és kérjük, hogy kegyelme, Szentlelke által töltse meg szívünket Krisztus szeretetével, hogy abból adhassunk másoknak és az változtassa meg gondolkodásunkat, értékrendünket, életünket.


IMA: Drága Mennyei Atyám, Köszönöm, hogy Jézus Krisztus által megmutattad, mit jelent igazán szeretni. Segíts, hogy az Ő példáját követve én is alázatos és áldozatkész szeretettel forduljak mások felé. Formáld a szívemet, hogy ne saját érdekeimet keressem, hanem a Te szeretetedet tükrözzem a világban. Adj erőt, hogy szavaim és tetteim is arról tanúskodjanak, hogy a Te szereteted él bennem. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Krisztustól származó békesség

Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan ...