2025. június 9., hétfő

Az ígéret beteljesedése és az üdvösség záloga

Péter pedig ezt mondta nekik: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében, a bűnöknek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert nektek szól az ígéret, és a gyermekeiteknek és mindazoknak, akik messze vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.“ Apostolok Cselekedetei 2. fejezet 38-39. versek




Vannak igék, amelyek nemcsak üzenetek, hanem ajtók. Belépők Isten országába. Ilyen ez a mondat is. Az első pünkösd napján elhangzott szavak azóta is ott visszhangzanak minden olyan szívben, amely keresi az igazságot és vágyik az élő Isten közelségére.
Péter apostol a Szentlélek által nemcsak hirdette a megtérést, hanem kijelentett valami rendkívülit: a bűnök bocsánata elérhető, és nemcsak ez, hanem a Szentlélek ajándéka is.
De hadd szóljak világosan: sokan tévesen gondolják, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek valamilyen hierarchikus rendben állnak. Mintha az Atya lenne „az igazi Isten”, Jézus Krisztus „csak a Fiú”, a Szentlélek pedig valamiféle kiegészítő, érzelmi töltet vagy szimbólum. Ez nemcsak teológiailag hibás, hanem lelki szempontból is rendkívül veszélyes tévedés. Atya, Fiú és Szentlélek egy lényegűek. Egy Isten, de három személyben. És mindhárom személy elengedhetetlen az üdvösséghez. Az Atya elküldte a Fiút. A Fiú önként vállalta az Atyától kapott küldetést és megváltott minket a kereszten. A Szentlélek pedig elpecsétel bennünket az örök életre. Jézus Krisztus maga mondta: „Ha valaki nem születik újjá víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (János 3,5)
Nem elég, ha vallásos vagy. Nem elég, ha egyszer megérintett egy igehirdetés vagy könnyeztél egy éneknél. A Szentlélek általi újjászületés nélkül senki sem láthatja meg az Isten országát. A pünkösd lényege éppen ez: az ígéret beteljesedett. Jézus Krisztus megígérte, hogy elküldi a Pártfogót. És amikor elküldte, az nemcsak egy esemény volt, hanem egy mennyei biztosíték. Ha Jézus betartotta az ígéretét a Szentlélekkel kapcsolatban – akkor biztos lehetsz benne, hogy betartja az összes többi ígéretét is. Ami pünkösdkor elkezdődött, az nem zárult le. Hanem az örök élet felé mutat. A Szentlélek bennünk való jelenléte a pecsétünk – a jele annak, hogy Isten gyermekei vagyunk (Ef 1,13). És az Ő jelenléte bennünk a záloga annak, hogy a feltámadás és a mennyei örökség is valóság lesz. Ezért nem elég a vallásos élet. Nem elég a forma. Nem elég elhinni, hogy Isten létezik. Benned kell laknia. És ez csak akkor lehetséges, ha térdelve, megtört szívvel, teljes őszinteséggel odafordulsz Istenhez, és azt mondod: „Uram, nem akarok csak kívülről szemlélő lenni. Nem akarok csak beszélni Rólad. Benned akarok élni. És akarom, hogy Te élj bennem!”
Olyan nehezen érti meg ezt valaki, aki nem élte át. Hallom ahogyan emberek beszélnek arról, hogy egyik nap közel érzik magukat Istenhez, másik nap távol. Az üdvösségükről pedig azt hiszik, hogy ezeken az érzelmi ingadozásokon múlik.
Aki viszont újjászületett a Szentlélek által, az megérti az Isten szavát: " ... Mert nincs Ő távol egyikünktől sem. Hiszen Benne élünk, mozgunk és vagyunk..."
A Szentlélek által Isten gyermeke Krisztusban él és Krisztus él őbenne. Igen. Fontosak a lelki gyakorlatok, a csendesség, a naponkénti táplálkozás Isten Szavából, de amig újjá nem születsz, ezt csak az elméddel tudod megérteni, a lelkeddel viszont nem. Miért? Mert a lelked halott. A halott ember pedig nem lélegzik ( az imádság az újjászületett lélek lélegzetvétele), és nem is táplálkozik ( nem igényli Isten Szavát.) Mert a pünkösd nemcsak egy egyházi ünnep. Pünkösd az örökkévalóság kezdete benned. A bizonyíték, hogy Isten nem hagyott el, és nem feledkezett meg rólad. Az ígéret pedig nemcsak az első tanítványoknak szólt, hanem: „Nektek szól az ígéret. A gyermekeiteknek. És mindazoknak, akik messze vannak…” És ha te ma úgy érzed, messze vagy, Isten hívása éppen hozzád szól.
Tegyél egy lépést egy őszinte imádsággal Isten felé és Ő egészen közel fog jönni hozzád Jézus Krisztus által. A bűneidet megbánva, megvallva Krisztusban bocsánatra és új, tiszta életre találhatsz és a Szentlélek által új gondolkodásmódot, értékrendet és célt kaphatsz. Ez pedig átível az egész földi életeden egészen az örökkévalóság mennyei dicsőségéig.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy nem hagyod a gyermekeidet árván ebben a gonosz világban. Küldtél nekik pártfogót, vigasztalót, tanácsadót, mennyei Erőt. Köszönöm, hogy elküldted a Szentlelket, aki nemcsak vigasztal, hanem újjá szül, vezet, és elpecsétel. Megvallom ma előtted újra: szükségem van Rád, teljes valódra, mint Atyára, Fiúra és Szentlélekre. Nem akarok többé csak kívülálló lenni. Vonz engem a Te jelenléted, a Te igazságod, és az az élet, amit csak Te tudsz adni. Bocsásd meg minden bűnömet, és adj új szívet, új lelket. Tölts be Szentlelkeddel, és vezesd lépteimet az örök élet felé. Legyek élő tanúja annak, hogy Te betartod az ígéreteidet, most és mindörökké. Jézus Krisztus nevében, Ámen.
( Ha őszinte vággyal mondtad el az imát, írj egy üzenetet oldalunkra, hogy tovább vezethessünk a Krisztus követésének folyamatában. Isten áldjon meg!.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az életet jelentő kapcsolódás

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhette...