2025. július 30., szerda

Az Igazság Lelke

De mikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendőket jelenti ki nektek.
János evangéliuma 16. fejezet 13. vers



Eljött az idő, amikor Krisztus nevét már nem csupán templomok falai közt hallhatod, hanem mindenütt: az utcán, a közösségi médiában, könyvekben, videókban. Mégis, soha nem volt ekkora a lelki zavar. Egymásnak ellentmondó tanítások özöne árasztja el a keresőt. Olykor azok is bizonytalanokká válnak, akik már évek óta járnak a hit útján.
A Biblia szerint „sok hamis próféta támad”, és Jézus Krisztus maga figyelmeztetett arra, hogy „hamis Krisztusok” jönnek el, akik elhitetik még a választottakat is, ha lehetséges volna (Máté 24:24).
Ez a világ nemcsak hangos, hanem ravasz is. A megtévesztés nem mindig ordít, inkább suttog. Nem mindig ocsmány, gyakran tetszetős. A legveszélyesebb hazugság az, amelyik féligazságnak álcázza magát.
Ebben a lelki sötétségben sok őszintén Istent kereső kiált:
„Uram, mit higgyek? Kiben bízzak? Hogyan ismerhetem fel, mi van Tőled, és mi nem?”
A válasz nem a hangosabb tanítóban van. Nem abban, hogy ki hány követővel bír, milyen karizmatikusan beszél, vagy mennyi igeverset tud idézni. Gyakran, híres, tekintélyesnek mondott lelki vezetők is ugyanabban a kérdésben teljesen ellentétes nézetet fogalmaz meg. Ilyenkor pedig benned is felmerülhet, hogy a kettő közül melyiken keresztül szól Isten, esetleg mi van, ha egyikükön keresztül sem Ő szól.
A válasz: a Biblia. Az Isten írott Szava, amelynek tekintélye van és amihez mindent hozzá mérhetünk, amit csak hallunk. Csakhogy a Biblia nem egy átlagos könyv. Egy élő könyv, amelynek a betűi kódolt igazságokat tartalmaznak, amelyek Isten Szentlelkének megvilágításában válnak láthatóvá, élővé és életet átváltoztatóvá.
A Biblia egy különleges könyv. Isten szava, de nem pusztán szöveg. Nem pusztán elvek vagy törvények gyűjteménye. Hanem élő üzenet azok számára, akik kérik az igazság Lelkét, és szívből keresik Istent.
A Szentlélek, az Igazság Lelke nem csupán emlékek őrzője, hanem élő Tanító. Ő nem önállóan szól, hanem közvetíti az Atya és a Fiú akaratát. Ő az, aki leemeli a fátylat Isten Szaváról. A betűt Lélekké formálja. Az olvasott Ige élő kenyérré válik, mely táplálja a lelkedet.
Mit mondott Krisztus azokról, akik ugyan olvasták az Ószövetséget, hallgatták az apostolok élő tanítását, de semmit sem értettek meg belőle?
" Menj ehhez a néphez, és mondd nekik: csak hallgattok, és hallgattok, de nem értitek meg,
csak néztek, és néztek, de nem láttok meg semmit. Mert megkeményedett e nép szíve, nehezen hallanak fülükkel, és becsukták a szemüket. Azért történt így, hogy ne lássanak szemükkel, ne halljanak fülükkel, ne értsenek szívükkel, és ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam őket. " ( Apostolok Cselekedetei 28. fejezet 26-28. versek- Egyszerű Fordítás).
És itt dől el minden:
Nem a puszta ismeret visz közelebb Istenhez, hanem az Ő Lelke. Nem a magabiztosságban rejlik az igazság, hanem a Szentlélek vezetésében. Ő az egyetlen megbízható útikalauz ebben a zűrzavaros korban.
Ezért ne elégedj meg felszínes ismerettel. Ne építs pusztán emberek bölcsességére. Ne legyél követője senkinek, csak Krisztusnak. És Őt is csak a Lélek által értheted meg.
Kérd tehát Istent a mai nap: „Uram, add nekem az igazság Lelkét!” Mert csak Ő tud elvezetni a valódi, tiszta, szilárd igazságra.

Ima:
Mennyei Atyám,
köszönöm, hogy nem hagytál bennünket magunkra ebben a zavaros világban.
Köszönöm, hogy elküldted a Szentlelket, az Igazság Lelkét, aki tanít, vezet és megőriz minket a tévedéstől.
Uram, kérlek, tölts be engem a Te Lelkeddel!
Ne engedd, hogy a sokféle tanítás között elvesszek, hanem vezess engem minden igazságra.
Nyisd meg a szemem, hogy megértsem a Te Igédet,
és a szívem, hogy engedelmesen kövesse azt.
Taníts meg különbséget tenni az igaz és hamis között.
Legyen élő kapcsolatunk, és vezess engem minden napon a Te utadon.
Az Úr Jézus Krisztus nevében kérem. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Krisztustól származó békesség

Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan ...