2025. szeptember 29., hétfő

Élj a Szentlélek szerint!

A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve!
Galátziabeliekhez irt levél 5. fejezet 25. vers



A Krisztust követő ember életében a harc nem ér véget azzal, hogy Jézushoz fordul. Sőt, bizonyos értelemben akkor kezdődik el igazán. Mert nemcsak a külső világ kísértéseivel és támadásaival kell szembenéznie, hanem ott van benne is a hús testének helytelen késztetése, kívánsága, amely újra és újra próbál felülkerekedni.

Amíg ezen a földön élsz, a tested még nem vált megdicsőült testté. A megdicsőült test a feltámadás után vár Isten gyermekeire. Azok pedig, akiket életben talál majd Krisztus második eljövetele, egy szempillantás alatt fogják megélni a régi testük levetkőzését és az új, megdicsőült, a hús bünös késztetéseitől mentes test felöltözését. Ezért ma még indulatok, vágyak, önző késztetések próbálnak uralmat nyerni feletted. Ez a belső küzdelem sokszor nehezebb, mint a külső: mert mások bántásai elől el tudsz menekülni, de a saját szíveddel, testeddel mindig együtt élsz.

Harcod van a türelmetlenséggel, amikor a körülmények próbára tesznek Harcod van az önzéssel, amikor könnyebb lenne magadat választani mások helyett. Harcod van a vágyaiddal, amelyek csendben húznának vissza a régi életed felé.

De ebben a harcban nem vagy egyedül! A Szent Szellem benned él, és új életet ad. Ő az, aki először is nagyobb sóvárgást, vágyat ad Isten iránt, mint a tested bünös késztetései iránt, Ő erőt ad nemet mondani a bűnre, és igent mondani Isten akaratára. Amikor engeded, hogy vezessen, akkor a régi természeted vágyai felett a győzelem nem a te erődből, hanem az Ő erejéből fakad.

Ezért a mai Ige nem véletlenül mondja: „Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, azok megfeszítették a régi természetüket…” – vagyis naponta döntenek úgy, hogy nem a testük vágyai uralkodnak életükben, hanem a Szent Szellem gyümölcsei nőnek ki szívük talajából.

Ez egy folyamat, amely sokszor küzdelemmel és könnyekkel jár, de a végeredmény: Krisztus arca tükröződik vissza benned és az elmúlhatatlan élet lesz a végső jutalmad.

IMA: Uram, tudom, hogy még hordozom a régi természet gyengeségeit, és sokszor belül is harcban állok önmagammal. Kérlek, erősíts meg a Szent Szellem által, hogy nap mint nap legyőzzem a bűnös indulatokat, és gyümölcsöt teremjek, ami Téged dicsőít. Taníts engedelmes szívvel követni a Te vezetésedet! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Élj a Szentlélek szerint!

A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs o...