
Az első gyülekezet életét négy erős pillér tartotta, és ezek ma is nélkülözhetetlenek minden újjászületett Krisztust követő, hívő ember számára ma is.
🔹 Az apostolok tanítása
A Biblia olyan, mint a mindennapi kenyerünk. Ahogy a test nem élhet táplálék nélkül, a lélek sem maradhat erősen, egészségesen Isten beszéde nélkül. Ha reggel a telefonodért nyúlsz először, hogy a közösségi médiát vagy más értesítéseket böngészd végig, jusson eszedbe: előbb az Úr szava erősít meg, hogy tisztán lásd a napodat.
🔹 Közösség
A közösség nem csupán kávézást vagy jó beszélgetést jelent. Ez a Krisztusban való mély egység. Csak azok értik meg mit is jelent ez, akik valóságosan bekerültek Isten családjába és az Isten Szíve dobog mindannyiukban a Szentlélek által. Amikor nehéz napod van, és úgy érzed, egyedül küzdesz, a testvérek imája, bátorító szava olyan, mint egy szilárd fal, amelynek nekidőlhetsz.
🔹 A kenyér megtörése
Az úrvacsora nem szertartás, hanem emlékeztető: Jézus Krisztus teste érted tört meg, a vére érted folyt ki. Amikor megtöröd a kenyeret, Isten szeretetének legnagyobb bizonyítékát ízleled.
🔹 Az imádság
Az imádság nem utolsó lehetőség, hanem első lépés. Olyan, mint amikor a sötét szobában felkapcsolod a villanyt: azonnal más fényben látsz mindent.
Ma is ezek a pillérek tartanak meg bennünket. Ha erőtlennek érzed magad, ne a körülményeidet nézd, hanem kapaszkodj bele abba, ami az első hívőket is megtartotta.
IMA: Uram, köszönöm az Igét, a közösséget, az úrvacsorát és az imádság ajándékát. Segíts, hogy ezekre építsek, és így álljak meg a mindennapok viharaiban. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése