2026. május 2., szombat

Az anya, aki nagy jövőt szánt a gyermekeinek

De Jézus odahívta magához mind a tizenkettőt, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a világ uralkodói hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat, és a nagy hatalmú vezetőik zsarnokoskodnak a népeken. Közöttetek azonban ne így legyen! Aki közületek nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája! Aki pedig az első akar lenni közöttetek, az legyen a többiek rabszolgája! Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és így sokakat megmentsen.” Máté evangéliuma 20. fejezet 25-28. versek



Volt egyszer egy távirat, amely megrázta a világot. 1910-ben William Booth, az Üdvhadsereg alapítója, már túl gyenge volt ahhoz, hogy elutazzon a szervezet éves konferenciájára. Úgy döntött, küld egy üzenetet a résztvevőknek, amely összefoglalja az egész életművét. Egyetlen szót írt le: „OTHERS” (Mások). Ez a rövid üzenet visszhangozta azt a forradalmi váltást, amit Jézus Krisztus hozott be a vezetésről alkotott elképzeléseinkbe.
Ma egy olyan édesanyát látunk a háttérben, akit gyakran elfelejtünk: Jakab és János anyját. Ő az, aki odaállt Jézus elé, és „pozíciót” kért a fiaiknak. Azt akarta, amit minden anya: hogy a gyermekei sikeresek legyenek, hogy vigyék valamire, hogy ott üljenek a tűz közelében. De Jézus válasza hidegzuhanyként érte a családot – és ma talán minket is kijózanít:
„Közöttetek azonban ne így legyen! Aki közületek nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája! Aki pedig az első akar lenni közöttetek, az legyen a többiek rabszolgája!” (Máté 20,26-27)
A világunk az „uralkodás” megszállottja. Ha nem te vagy a leghangosabb, ha nem te vagy a főnök, ha nem te irányítasz, akkor láthatatlan vagy.
Jézus Krisztus azonban fejjel lefelé fordította azt a bizonyos vezetői piramist. A görög szöveg itt a diakonos (szolga) és a doulos (rabszolga) szavakat használja.
Ebben a bukott világban a társadalom gyakran leértékeli azt a munkát, ami nem jár „titulussal” vagy havi bónusszal. Az anyaság, apaság jelentős része pedig pontosan ilyen: láthatatlan szolgálat. Amikor éjszaka harmadszor kelsz fel, amikor türelmes maradsz a hiszti közepette, amikor a saját vágyaidat háttérbe szorítod a gyermeked jövője érdekében – a világ szemében te „csak” egy anya vagy apa vagy.
A názáreti Jézus Krisztus szemében viszont te vagy a legnagyobb. Jézus Krisztus nem azt mondta, hogy ne akarj „nagy” lenni. Ő az ambíciót nem kioltotta, hanem átirányította. Azt mondta: ha nagyságra vágysz, akkor tudd, hogy ez Istennél máshogy működik: keresd a legalacsonyabb helyet.
Mert a keresztény anyaság, apaság nem a gyermek feletti uralkodásról szól, hanem a gyermekért végzett áldozatról. Jézus Krisztus élete a „váltságdíj” (lytron) volt – az az ár, amit azért fizettek ki, hogy valaki más szabad legyen.
Édesanyák, édesapák a ti szolgálatotok egy darabka a megváltásból: nap mint nap „fizettek” a türelmetekkel, az időtökkel és a szeretetetekkel azért, hogy a gyermekeitek szabadon és Isten dicsőségében nőhessenek fel.
Ne engedd, hogy a világ elhitesse veled: a szolgálatod méltatlan. Éppen ellenkezőleg: a gyerekszoba padlóján, a mosatlan hegyek között és a csendes imáidban te pont azt teszed, amit az Emberfia tett. Istent visszatükrözni nem egy pulpitusról kell elsősorban, hanem a törölközővel a kezedben, amivel mások lábát – vagy éppen maszatos arcát – törlöd meg.
Isten arra hív, hogy ne a trónt keresd a családodban, hanem a kötényt. Mert Isten országában az a legnagyobb, aki a legkevesebbet kéri magának, és a legtöbbet adja másoknak. Hát nem ezt tette a mennyei Atya is, amikor Fiát leküldte a világunkba? Nem előkelő, gazdag családba született, hanem szegényen, fájdalmak férfiaként, betegség ismerőjeként jött, hogy szolgáljon nekünk és életét adja mindannyiunkért. Egészen a keresztig alázta meg magát. Senki sem alázhatja meg magát jobban, mint amennyire Krisztus megalázta, Aki a Menny Királyából ember lett és emberként is a kereszt szégyenének hordozásáig alázta meg magát. Éppen ezért kapott olyan helyet az Atyánál, amely minden hely és minden név fölött való.
Éppen ezért mondja Jézus Krisztus: Kiihatjátok azt a poharat, amit én kiiszok? Isten országában ugyanis nem ismeretség alapján osztják a helyeket, hanem az Atya szabályai szerint. Dicsőség Neki!

IMA: Uram, köszönöm, hogy Te nem uralkodni jöttél, hanem az életedet adtad értünk. Kérlek, formáld az én szívemet is ilyenné. Bocsásd meg, ha sokszor hatalomra és elismerésre vágytam ott, ahol Te szolgálatra hívtál. Adj erőt az édesanyáknak, édesapáknak, hogy meglássák a saját hétköznapi áldozataikban a Te dicsőségedet. Segíts, hogy úgy vezessük a gyermekeinket, hogy mindig Téged lássanak bennünk. Hadd tanulják meg a mennyei értékrendet a mi életvitelünket látva. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anyák a Bibliában: Eunika-Az élő hitet továbbadó anya ereje

Eszembe jut, milyen igazi és őszinte hit lakik benned. Ugyanez a hit élt előbb nagyanyádban, Lóiszban, majd édesanyádban, Eunikában, és meg ...