2026. május 18., hétfő

Igazság Lelke-tévelygés lelke

Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sokakat félrevezetnek, hogy a hazugságokban higgyenek. Mivel a törvénytelenség teljességre jut, és a gonoszság megsokasodik, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég. Máté evangéliuma 24. fejezet 11-14. versek



Egy pillanatra álljunk meg. Valami egészen fontos dolog történik most: az elkövetkezendő 8 napban szünetet tartunk a Sámuel prófétával való lelki barangolásunk során. Nem azért, mert elfogytak a lépteink, hanem mert közeledik Pünkösd – a Szentlélek eljövetelének és első kitöltetésének az ünnepe. De idén ne elégedjünk meg az üres, langyos vallásos sémákkal. Az előttünk álló napokban a húsunkba vágó valósággal kell szembenéznünk: az Igazság Lelke és a tévelygés lelke közötti láthatatlan, mégis életre-halálra menő küzdelemmel.
1943 tavaszán a brit hírszerzés egy halott ember testét öltöztette tengerésztiszti egyenruhába, zsebébe személyes leveleket és hamisított, szigorúan titkos haditervet rejtettek, majd a tengerbe dobták Spanyolország partjainál. A német hadvezetés megtalálta a holttestet. A legdörzsöltebb tábornokok, a legképzettebb hírszerzők nézték meg a dokumentumokat, és gondolkodás nélkül elhitték a hazugságot.
Miért sétáltak bele a csapdába? Mert a hamisítvány zseniálisan pontos volt, és ami a legfélelmetesebb: pontosan azt tartalmazta, amit ők látni és hallani akartak. Nem ástak a dolgok mélyére. Megelégedtek a látszattal, és ez a vakság a katonai összeomlásukat okozta.
Jézus Krisztus pontosan egy ilyen szellemi hadműveletre figyelmeztet minket a Máté 24-ben, amelynek a célja, hogy elhitesse ha lehet, még Isten választottait is:
„Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sokakat félrevezetnek, hogy a hazugságokban higgyenek. Mivel a törvénytelenség teljességre jut, és a gonoszság megsokasodik, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.”
Érzed a szavak súlyát? Nem a világ fagy meg. Sok hívő emberben hűl ki a szeretet. Amikor a tested hűl ki, beáll a fizikai halál. Amikor a lelkedből teljesen elpárolog az Isten, aki maga a Szeretet, akkor beáll a lelki halál.
Nézzünk végre szembe azokkal a kérdésekkel, amelyeket sokan csak elcsukló hangon, a sötétben, vagy egy lelkigondozói beszélgetésen mernek feltenni maguknak. Mert a sebek valódiak, és a hallgatás nem gyógyítja meg őket.
Hogyan lehetséges az, hogy világszerte pünkösdi-karizmatikus közösségekben, (és nemcsak), ahol a leghangosabban hirdetik a Szentlélek erejét, a legmagasabb vezetői szinteken is felüti a fejét a pénzügyi korrupció, a hatalmi téboly és a morális csőd? Hol voltak Isten látói és prófétái, amikor a bűn fészket rakott a szószéken? Hogyan fordulhatott elő, hogy egyetlen ember sem akadt a falakon belül, aki ezt leleplezte volna, és végül a világi hatóságoknak, a rendőrségnek és a bíróságoknak kellett közbelépniük, hogy megállítsák a fertőzést?
Hogyan lehetséges az, felekezettől teljesen függetlenül, hogy a gyülekezeteink padjai tele vannak összezavarodott, sodródó, tévelygő keresztényekkel? Amikor az életünk legfontosabb döntései előtt állunk – házasság, hivatás, jövő –, miért vagyunk képtelenek tisztán látni? Miért tapogatózunk a sötétben, mintha nem lenne sem pásztorunk, sem Istenünk?
Miért engedjük meg, hogy a „Szentlélek” nevében, az Ő szabadabbnak hitt munkálkodására hivatkozva csendben félretegyék a Bibliát? Azt a Könyvet, amelynek minden egyes szavát pont a Szentlélek lélegezte be a világba! Hogyan akarunk a Szerzőre figyelni, ha a kéziratát a sárba tapossuk?
És hogyan történhet meg, hogy gyakran ugyanabban az egyházban, ugyanazon a szószéken egymásnak – és ami még rosszabb: Isten világos beszédének – homlokegyenest ellentmondó üzeneteket hirdetnek, összezavarva az Istent őszintén kereső embereket is?
Értsd meg: a lelkünk ellensége nem amatőr. Pontosan tudja, hogy téged, aki szereted Istent, nem fog tudni behúzni a nyílt istentagadásba. Ezért taktikát vált: nem elpusztítani akarja a Szentlélek munkáját az életedben, hanem leutánozni.
Ugyanezt teszik ma az Interneten garázdálkodó csalók. Létrehozzák a bankod weboldalának szinte pontos mását (de, ha közelebbről nézed meg, rájössz, hogy nem az eredeti), hogy becsapjanak, kifosszanak.
A lelked ellensége is létrehoz egy tökéletes szellemi hamisítványt a tévelygés lelkének segítségével. Ez a szellem ugyanolyan romlott, mint az, aki mögötte áll, de képes magát a világosság angyalához hasonlóan álcázni; gyakran mélyen vallásos, rendkívül karizmatikus, sőt, „kenetnek” álcázott köntösben lép be a szívedbe.
Felpezsdítő élményeket ígér anélkül, hogy megváltoztatná a jellemedet. Szabadságot hazudik, de felment a felelősség és a számonkérhetőség alól.
„Új kijelentéseket” suttog, amelyek első látásra megegyeznek Isten Szavával, de ha közelebbről megvizsgáljuk szöges ellentétben van azzal. ( A lelkünk ellensége egyetlen betűt változtatott meg Isten Szavában és azzal be tudta csapni Évát. " Tényleg azt mondta Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról sem ehettek? Isten ezzel szemben azt mondta, hogy a kertnek egyetlen fájáról nem ehetnek. Látod? Sem vagy nem? Egyetlen betű a különbség és ha elhiszed, máris megnyitod az életed a tévelygés lelke előtt.)
Mikor egy keresztény életében vagy egy közösségben a saját élmények, a libabőr és a pillanatnyi hangulatok fontosabbá válnak, mint a Szentírás megrendíthetetlen igazsága, a belső védelmi rendszerünk összeomlik. Kritika nélkül megesszük a mérget, ha az elég édesnek tűnik. Mézbe lehet gyógyszert is, de mérget is keverni.
Ez a tévelygés azokra jelenti a legnagyobb veszélyt, akik megvetették Isten Igazságát és az Igazság Lelkét. Ha te olyan igazságra vágysz, ami csak simogat, de sosem vág ketté; ami csak megerősít a kényelmedben, de sosem hív meg a kereszted hordozására, akkor már nyitva áll a kapud a tévelygés előtt. Ha elhagyod az Igét a „Lélek” kedvéért, elvágod a horgonyodat.
De Jézus Krisztus nem hagyott itt minket remény nélkül: „Aki mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.” A kitartás nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy, hanem azt, hogy a viharban is görcsösen ragaszkodsz a Kősziklához. Ne engedd, hogy a szíved kihűljön.


IMA: Drága Mennyei Atyám, a szívemig hatol a Te szavad. Bocsásd meg, amikor olcsó élményeket kerestem a Te mély, formáló igazságod helyett. Bocsásd meg, amikor emberek hangjára jobban figyeltem, mint a Te szent Igédre. Tisztítsd meg a látásomat a mai napon! Adj nekem olyan szívet, amely nem hátrál meg az igazság elől, akkor sem, ha az fáj. Szentlélek, Te vagy az Igazság Lelke – kérlek, ragadj ki az összezavarodottságból, leplezd le az életemben a tévelygés minden finom hamisítványát, és horgonyozd le a lelkemet a Te változhatatlan Szavadban. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Igazság Lelke-tévelygés lelke

Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sokakat félrevezetnek, hogy a hazugságokban higgyenek. Mivel a törvénytelenség teljessé...