A lelked súlya

Azért jöttünk, hogy hirdessük nektek az örömüzenetet, és hogy ezektől a tehetetlen bálványoktól az élő Istenhez forduljatok! Mert ő teremtette az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
Isten eddig minden népnek megengedte, hogy a maga útját járja. Bár velük is törődött, aminek sok tanújelét is adta. Jól bánt veletek is: ő adott nektek esőt az égből, gazdag termést és gyümölcsöket a maga idején, hogy bőségesen enni adjon nektek, és hogy megtöltse szíveteket örömmel!” De még így is alig tudták az embereket lebeszélni arról, hogy áldozatot mutassanak be nekik.
Apostolok Cselekedetei 14. fejezet 15b.-18. versek



Amikor 1715-ben XIV. Lajos, a francia Napkirály meghalt, a párizsi Notre-Dame katedrális zsúfolásig megtelt a gyászoló elittel. Lajos évtizedeken át úgy élt és uralkodott, mintha ő lenne a mindenség közepe. Hatalmas volt, gazdag, a természeti törvényeket is megpróbálta uralma alá hajtani, udvaroncai pedig szinte istenként tisztelték. A temetésén a hatalmas templom sötétbe borult, csak egyetlen, díszes gyertya égett a koporsója felett. Ekkor a szószékre lépett Jean-Baptiste Massillon püspök, lehajolt, elfújta azt az egyetlen gyertyát, és a vaksötétben csak ennyit mondott: „Egyedül Isten a nagy.”
Ma hajlamosak vagyunk mosolyogni a régi korok emberein. Lenézzük azokat az ókoriakat, akik kőből és fából faragott szobrok előtt borultak le, vagy akik királyokat imádtak. De a szívünk mélyén semmit sem változtunk. Csak az imádatunk tárgyai lettek kifinomultabbak.


Pálék kétségbeesetten megszaggatják a ruháikat, és a tömegbe rohannak: „Azért jöttünk, hogy hirdessük nektek az örömüzenetet, és hogy ezektől a tehetetlen bálványoktól az élő Istenhez forduljatok!”


Tudod, miért fáradsz bele annyira a mindennapokba? Miért feszít belül egy olyan tompa szorongás, amit talán szavakba sem tudsz önteni? Mert olyasmiktől várod a végső békességedet és értékedet, amik egyszerűen képtelenek megadni azt. Amikor a karrieredtől, az anyagi biztonságodtól, a párodtól vagy a gyerekeidtől várod el, hogy tökéletes boldogságot adjanak, tudat alatt istenné emeled őket. Ez pedig kegyetlen teher számukra.


Egy emberi kapcsolat, egy munkahely vagy az elismerés iránti sóvárgás nem bírja el a lelked teljes súlyát. Ezek tehetetlen bálványok. Nem azért, mert gonoszak, hanem mert üresek, ha a megváltásodat, az életed középpontjában tátongó űr betöltését várod tőlük. Összeroppannak a feléjük támasztott elvárásaid alatt, te pedig kiégve maradsz ott a romjaik felett.

A zsidó bölcsek a Talmudban évszázadokon át tanították, hogy az eső – az életadó víz – kulcsát Isten sosem adta át közvetítőknek. Azt a saját kezében tartja. Pál is erre emlékezteti a tömeget: Isten az, aki „adott nektek esőt az égből, gazdag termést és gyümölcsöket... hogy megtöltse szíveteket örömmel.” Isten eddig is gondoskodott rólad. Ő adta az életed „esőit”, a jó dolgokat, a nevetéseket, a sikereket. De mi olyan sokszor az ajándékot imádjuk az Ajándékozó helyett.

Amikor pedig elviselhetetlenül fáj a lelkünkben tátongó mérhetetlen üresség, akkor is hajlamosak vagyunk rohanni a mulandó dolgok felé, ahelyett, hogy a Teremtőnkhöz rohannánk, Aki képes újra teljessé tenni minket.

Az örömhír ma az, hogy megállhatsz. Nem kell tovább hajtanod a saját kis földi isteneidet. Fordulj az Élő Istenhez! Ő teremtette az eget és a földet, és Ő az egyetlen a világegyetemben, aki elbírja a lelked minden fájdalmát, vágyát és reménységét. Ő nem fog összeomlani, ha teljes súlyoddal rá támaszkodsz. Fel fog emelni és lelkileg szárnyalni fogsz.

IMA: Uram, bocsásd meg nekem, hogy olyan sokszor a teremtett dolgoktól várom azt a békét, amit csak Te adhatsz meg. Belefáradtam abba, hogy görcsösen ragaszkodom a magam építette biztonsághoz és elvárásokhoz. Kérlek, rombold le a szívem rejtett bálványait. Nyisd meg a szemem, hogy lássam: minden jó dolog, minden öröm és gondoskodás a Te szerető kezedből fakad. Kérlek, töltsd be a lelkem nyugtalanságát a Te élő, valóságos jelenléteddel. Jézus Krisztus drága nevében kérlek, Ámen.