Krisztus testének ereje

Amikor pedig megérkeztek, és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélték milyen nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre. Ott aztán nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal. Apostolok Cselekedetei 14. fejezet 27-28. versek




Pál és Barnabás hónapokig tartó, veszélyekkel teli missziós útról érkeztek vissza Antiókhiába. Éheztek, megverték és megkövezték őket, de városról városra hirdették az örömhírt. Amikor végre hazaértek, nem titkolóztak, és nem is magukat állították piedesztálra.
Két rendkívüli dolgot tettek, amiből ma mindannyiunknak tanulnunk kell:
Először: összehívták a közösséget, és elmondták, mit tett az Isten. Nem egy száraz, unalmas beszámolót tartottak a sikereikről. Nem a saját kitartásukat dicsérték, hanem rámutattak a lényegre: Isten kaput nyitott ott is, ahol addig falak álltak és nem is volt kapu.
Isten jelenléte nem a zárt rendszerekben, hanem a réseken, a megnyitott ajtókon keresztül árad be a világba. Pálék felismerték: a zárt szívekhez nem az ő ékesszólásuk tört utat, hanem a kegyelem nyitotta ki a zárat.
Másodszor: „nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal.” Lefordítva: megálltak. Megpihentek. Nem rohantak azonnal a következő feladatba, nem égették két végén a gyertyát. Együtt ettek, beszélgettek, megosztották a könnyeiket és az örömeiket azokkal, akik szerették őket.
Mennyire nem érti az a keresztény a közösség és a gyülekezet lényegét, aki a mindennapokban nem követi Krisztust és nem fáradozik Isten munkájában. Számára a közösségi alkalmak, istentiszteletek, testvéri találkozók értelmetlenek és feleslegesek. Az ilyen emberekből álló gyülekezetekben mindenről beszélnek, csak arról nem tudnak, hogy mit végzett az Úr bennük és általuk az elmúlt időszakban.
Hányan vagyunk ma úgy, hogy egyik feladatból esünk a másikba?
Leküzdesz egy hatalmas krízist a munkahelyeden vagy a családban, és még fel sem lélegeztél, máris a következő stresszforrás után kapkodsz.
Elérsz egy régóta vágyott célt, de nincs időd megköszönni és megünnepelni, mert a belső hajszoltságod azonnal új elvárásokat támaszt.
Cipeled a múlt heti küzdelmek súlyát, és nem adsz teret a lelkednek, hogy megpihenjen Isten jelenlétében és az őszinte emberi kapcsolatokban.
A lelki kimerülés leggyakrabban nem a túl sok munkából fakad, hanem abból, ha elfelejtesz megállni, hálát adni, és megosztani a terheket a társaiddal.
Vedd észre: a zárt ajtókat nem neked kell berúgnod. A te feladatod az, hogy hűségesen megtedd a lépéseidet, a többit bízd arra az Istenre, aki előtt nincsenek átjárhatatlan akadályok. És amikor Ő megnyitja a kaput, ne felejts el megállni, megköszönni a kegyelmét, és erőt meríteni a melletted állók körében.

IMA: Uram, olyan gyakran rohanok át az életemen, mintha minden teher és felelősség egyedül az én vállamon nyugodna. Be kell látnom, hogy sokszor a saját erőmből próbálok ajtókat feszegetni, ahelyett, hogy Rád bíznám a kulcsokat.Köszönöm Neked azokat a zárt kapukat, amelyeket Te nyitottál ki a családomban, a munkámban és a hitemben, amikor én már nem láttam kiutat. Taníts meg ma megállni! Csendesítsd le a lelkemben a rohanás és a bizonyítás kényszerét. Adj valódi békességet a szívembe, hálás lelkületet mindazért, amit eddig cselekedtél velem, és bátorítsd meg a körülöttem lévőket is az én bizonyságtételemen keresztül. A názáreti Jézus Krisztus nevében, Ámen.