Új irány

Tizenéves koromban a nagyszalontai gyülekezetünkben volt egy látszólag apró feladatom. Én voltam az, aki hétről hétre összeírta azoknak a nevét, akik az igehirdetés előtt énekelni, verset mondani szerettek volna, vagy egyszerűen csak meg akarták osztani röviden, hogyan tapasztalták meg Isten erejét, kegyelmét és vezetését az elmúlt napokban. Kezdetben szerettem csinálni. De teltek a hónapok, és bizonyos okok miatt ez a kis füzet egyre nehezebb lett a kezemben. Teherré vált. Úgy éreztem, belefáradtam, és egyszerűen abba kellene hagynom. Át kellene adnom másnak. Meg is hoztam a döntést: a következő vasárnap odamegyek a vezetőkhöz, és visszaadom a feladatot. Azon a héten azonban furcsa álmot láttam.



A gyülekezetünk termében álltam. Teljesen üres volt az egész épület, csak én voltam ott. A beszüremkedő napfényben a szószéken kerestem azt a füzetet, amibe az aktuális neveket és szolgálatokat írtam. Ahogy felemeltem a fejem és a bejárat felé néztem, hirtelen egy angyalt láttam. Ragyogó, leírhatatlan fényesség vette körül. Nem lépkedett, hanem szinte lebegett felém a középen. Olyan fenséges volt, hogy amikor odaért mellém, ösztönösen a földre rogytam és letérdeltem. Ő ekkor elővett egy gyönyörű, ragyogó szelencét, és a tartalmát a fejemre öntötte. Láttam és éreztem, ahogy ez a fénylő, folyadéknak látszó valami végigfolyik a homlokomon, az arcomon, le a ruhámra. A legkülönösebb az volt benne, hogy egyáltalán nem lettem tőle nedves. Mégis mindent átjárt.

Amikor felébredtem, kristálytisztán értettem a jelentését. Isten nem máshol, nem egy másik feladatban akar megáldani. Abban a konkrét, rutinszerűnek tűnő szolgálatban akarja rám önteni az Ő kenetét. Nem is volt kérdés, hogy a következő vasárnap megtartottam a füzetet és folytattam a szolgálatot.

A rabbinikus iratok és az ókori zsidó gondolkodás nem ismeri a "világi" és a "szent" feladat közötti éles határt. Számukra egy lista becsületes megírása pontosan olyan istentisztelet, mint az Ige hirdetése. Az a mennyei folyadék az álmomban azt üzente: „Látom, amit csinálsz. Fontos nekem. Ne hagyd abba.” Pál álma is egyértelmű, radikális útmutatás volt. Isten egy ismeretlen macedón férfi arcát és kétségbeesett hangját használta fel, hogy megmutassa: a zárt ajtók nem a kudarc jelei voltak, hanem az isteni újratervezés eszközei. Az Úr egy teljesen új kontinens, Európa felé fordította őt. Pál és társai nem tétováztak. Azonnal engedelmeskedtek. Léptek, mert Isten kijelentése az volt: Válts irányt, menj!

Pálnak a macedón férfi látomása adta meg a lendületet egy új úthoz. Nekem egy angyal hozta el Isten üzenetét, hogy folytassam a régit. A Tóra és a rabbinikus iratok világában az olajjal való felkenés (a masah) sosem csupán egy látványos rituálé volt, hanem a kiválasztás, a felhatalmazás és a megerősítés isteni pecsétje. Azt jelezte: amit teszel, az Isten előtt kedves. A mennyei logikában nincs különbség aközött, hogy egy egész kontinenst evangelizálsz, mint Pál Macedóniában, vagy egy füzettel a kezedben neveket írsz össze Nagyszalontán. Isten nem egy másik, látványosabb feladatban akart megáldani. Pontosan ott, abban a csendes, rutinszerűnek tűnő szolgálatban akarta rám önteni a jelenlétét.

Sokan hordoznak ma a szívükben ehhez hasonló, kimondatlan terheket. Amikor a házasságod, a gyermeknevelésed, a munkahelyed, vagy épp egy csendes gyülekezeti szolgálat hirtelen ólomsúllyá válik. Amikor az emberek hálátlansága vagy a mindennapok szürkesége miatt legszívesebben te is "visszaadnád a megbízást".

De Isten ma is ad útmutatást. Látja az üres termet. Látja a hűségedet abban a küzdelemben, amit senki sem tapsol meg. Ne add fel, amíg Isten nem szól! Lehet, hogy Téged ma nem Macedóniába hív, hanem épp arra, hogy állj meg erősen, és engedd, hogy ráöntse a fejedre annak a mennyei erőnek a kenetét, amely megújít, és képessé tesz arra, hogy a terhet újra kiváltságként éld meg.

IMA: Uram, Te ismered a mi emberi korlátainkat. Látod, amikor elfáradunk a szolgálatban, a kapcsolatainkban vagy az élet küzdelmeiben, és legszívesebben mindent hátrahagynánk. Köszönöm, hogy ahogy Pálnak is utat mutattál a zárt ajtók és a bizonytalanság idején, nekem is kész vagy világosságot adni. Bocsásd meg, amikor a saját erőmből akarom letenni azt, amit Te még a kezemben akarsz tartani. Kérlek, újítsd meg a szívemet! Öntsd rám friss erődet és kegyelmedet. Adj tisztánlátást, hogy felismerjem, mikor kell lépnem, és mikor kell hűségesen megállnom ott, ahová állítottál. Az Úr Jézus Krisztus nevében, Ámen.