2023. augusztus 6., vasárnap

Isten nem mond le az övéiről

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért. Ézsaiás könyve 40 fejezet 1-2. vers



Ézsaiás idejében, Isten kemény ítélete jött az Ő népére, mert habár figyelmeztette őket Isten és adott nekik türelmi időt is a megtérésre, a bűnös utak felszámolására, a nép nem vette komolyan a kegyelem és a bűnbánat idejét. Isten pedig maga a nagybetűs szeretet, de nem szabad elfelejteni, hogy Ő akkor sem, most sem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Sokszor figyelmeztette Isten az Ő népét próféták által. Ahelyett, hogy a nép bűnbánatot tartott volna, még leleményesebb lett a bűnöket illetően, ezzel pedig magára vonta az Isten haragját.
Isten népe nem akartam megbecsülni az ígéret földjét, amiért nem ők dolgoztak, amit nem ők virágoztattak fel, és amit nem saját erejükből foglaltak el, hanem Isten hatalma és támogatása által.
Ennek következményeként Isten Babilonba száműzte engedetlen népét. Isten viszont nem olyan, mint az emberek. Az emberek újra és újra ígérték, hogy megtérnek, de mégis a bűnhöz fordultak újra és újra.
Isten megtartja ígéreteit. Az övéit azért helyezte a világba, hogy az Ő világosságát közvetítsék hibáik és bűneik ellenére.
Éppen ezért hirdette Ézsaiás az Isten helyreállítással kapcsolatos örömhírét. Miközben a nép még a babiloni fogságban szenved, Isten a reménység üzenetét közvetíti neki. A népnek tudnia kellett, hogy van bocsánat lázadásukra. Isten neked is ezt üzeni ma. A te életed is megszabadulhat a bűnök rabságából és helyreállhat Jézus Krisztus által.
Krisztus teljesen megfizetett bűneinkért. Mindazok, akik bűneik miatt önmagukat száműzték Isten jelenlétéből, visszatérhetnek a megbocsátás ígéretének földjére, ha bűnbánatot tartanak és elfordulva bűneiktől az Isten felé fordulnak teljes szívükkel.
Úgy érzed neked is szükséged van egy második esélyre Istentől? Kész neked is megadni. Nézd csak mit kell tenned: „ Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.” ( Apostolok Cselekedetei 3:19-20)
Alázd hát meg magad az Isten előtt, hogy felemelhessen téged is. ( Jakab 4:10)



IMA: Istenem, köszönöm, hogy a második esély Istene vagy. Köszönöm, hogy nem mondasz le rólam sem. Állíts helyre minket, hogy szolgálatodba állhassunk és a Te világosságod hordozói lehessünk. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2023. augusztus 5., szombat

Feltétel nélküli szeretet

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.                                 János első levele 3. fejezet 1. vers



Talán nem újdonság a számodra sem, hogy a világunkban sok érdekkapcsolat van, melyek feltételekhez kötöttek. A világunkban szinte minden feltételekhez kötött. Hiába vágysz egy új autóra, mert csak azzal a feltétellel kaphatod meg, ha fizetsz annyi pénzt, amennyit a kereskedő meghatároz. Egy hölgy mondta el, hogy nagyon jó munkát kapott, és amíg teljesítette a tőle elvárt dolgokat, addig úgy érezte megbecsülik, de amikor kiderült, hogy leukémiás, a munkahelyéről elbocsátották és soha többé nem kereste sem a főnöke, sem a munkatársai. A munka világában, ha megfelelően teljesítesz, akkor lehet részed megbecsülésben, de amint nem tudod hozni amit elvárnak, mindennek vége. Ez pedig érthető is.
Jó dolog, ha egy házasságban a felek nem kötik feltételekhez a szeretetüket és megbecsülésüket, de ahhoz, hogy egy házasság jól működjön, úgy ahogyan azt Isten is eltervezte, nagyon is figyelembe kell venni bizonyos feltételeket. Az igazság az, hogy az evilági szeretet mindig feltételekhez kötött szeretet lesz. Azért van annyi szenvedélybeteg ember a világon, mert az emberi szív a feltétel nélküli szeretetre éhezik, szomjazik, ez a világ pedig nem tudja megadni neki azt.
Egyedül Isten szeretete feltétel nélküli: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.”
Az Atya szeretete gyermekei iránt nem feltételekhez kötött szeretet. Ő nem szűkmarkú, ha a szeretetét osztogatja. Isten örökbefogadott minket Krisztus által, mert szeret minket. Ez nem azt jelenti, hogy azt teszünk, amit csak akarunk. Isten szeretete azt jelenti, hogy Isten nem mond le az övéiről, és ha kell, figyelmeztet, próbát enged meg életükben, hogy azzá formálja őket, akivé válniuk kell. Csak két fontos kérdés maradt, amit Isten neked szegez: " Elfogadtad-e már az Isten feltétel nélküli szeretetét? Engeded-e, hogy teljesen átformálja általa az életedet?"



IMA: Fel sem foghatom Istenem milyen mély a Te szereteted gyermekeid iránt. Segíts mindannyiunkat befogadni a Te szeretetedet és élvezni annak feltétlen bőségét. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2023. augusztus 4., péntek

Betanult "szeretet"

Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat. 
Ézsaiás könyve 29. fejezet 13. vers




Minden keresztény ember életében lehet olyan időszak, amikor fásulttá és közömbössé válik. Sok-sok házasság azért sodródik komoly nehézségekbe, mert a házasfelek egyre közömbösebbek, fásultabbak lesznek. Talán a rutin, a megszokott dolgok ugyanúgy zajlanak, de már nincs benne a szív.
Lehetsz nagyon jó a munkádban, hivatásodban, de ha teret engedsz a közömbösségnek és a megszokásnak, nemsokára látható lesz a munkád eredményén is.
Vigyázz a lelkedre és az Istennel való kapcsolatodra! Ne légy önelégült akár imádságról, akár az Istennel való kapcsolatodról van szó.
Ha önelégült vagy, ugyanúgy elmehetsz a gyülekezetbe, elénekelheted azokat az énekeket amelyeket már rég ismersz és énekelsz, elmondhatod, hogy szereted Istent, de mi haszna, ha már nem lesz benne a szíved?
Tudom, hogy neked is sok gondod, feladatod, terved lehet, de vigyázz, hogy ezek ne vonják el a figyelmedet a lényegről. Isten a teljes életedet szeretné. Nem csupán villámlátogatásokat a templomban és rendszeresen elmondotti imádságot. Isten többet akar a fizikai jelenlétednél, a szavaidnál. A szívedet kéri. Ha érzed, hogy nem teljesen az Istené a szíved, de nem tudod hogyan add át azt teljesen, kezdj el őszintén imádkozni. Amikor egy fiatal nő és férfi megszeretik egymást teljes szívükből, akkor annyira odafigyelnek arra, hogy a legminőségibb dolgokat adják egymásnak: a legszebb szavaikat, a legszebb gondolataikat, a legminőségibb idejüket, a szeretett személy számára legkedvesebb dolgokat. 
Amikor a szeretet kihűl, akkor már "akármi és akárhogyan is jó lesz." 
Voltál-e így Istennel? Érezted-e már úgy, hogy Neki teljesen jó lesz, ha a maradékot adod oda az erődből, a képességeidből, a pénzedből, a szívedből, az életedből? Ha netalán a cselekedeteid most is hasonló gondolkodást tükröznek, vigyázz és alázd meg magad Isten előtt. 
Kérd Istent, hogy változtassa át a szívedet betanult emberi rendelkezések megtartójából egy olyan szívvé, amelyet áthat az öröm és az Isten iránti valódi szeretet. Mondd el a következő imádságot:



IMA: Istenem, kérlek formáld át a szívemet. Annyira szeretnék őszintén figyelni a Te szavadra, változtasd meg Szentlelked által a belső emberemet. Segíts megértenem mennyire mélyen és őszintén szeretsz engem, hogy az én szeretetem is elmélyülhessen Irántad. Krisztus nevében, Ámen.

2023. augusztus 3., csütörtök

Építs

Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! Jeremiás könyve 29. fejezet 5, 7. versek




Isten népe jóllehet nagyon messze került hazájától, de Istennek mégis volt bátorító szava hozzá. Isten arra bátorítja őket, hogy azon a helyen ahol annyi veszteség és fájdalom érte őket, építsenek új otthont. Képletesen és szó szerint, Isten építkezésre hívja népét ott, ahol éppen van.
A bánkódásból cselekvésre, munkára hívja népét: építsenek házakat, ültessenek be kerteket, imádkozzanak a városuk jólétéért. Talán te is tapasztaltad már, hogy a nehéz időkben sokkal jobb, ha hasznos dolgokkal foglalod el magad, mint az, ha belemerülsz a szomorúságba, önsajnálatba.
Isten téged is arra akar bátorítani ma, hogy járj azon az úton, amit kijelölt a számodra. Ha engedelmeskedsz Neki, Ő jót tud kihozni a jelenlegi helyzetedből. Be tudja gyógyítani szíved sebeit, szomorúságodat örömre tudja fordítani, de ehhez együtt kell dolgoznod Vele.
Szánj ma időt arra, hogy visszagondolj az elmúlt éveidre, évtizedeidre. Milyen nehézségeket, veszteségeket éltél meg?
Fel tudsz idézni olyan helyzeteket, amikor Isten kivezetett ezekből a helyzetekből egy reményteljesebb jövő felé?


IMA: Istenem, én sokszor nem értem, hogy miért érnek engem bizonyos dolgok, de szeretnék bízni Benned és szeretnék engedelmeskedni Neked. Krisztus nevében segíts cselekedni a Te akaratodat. Krisztus nevében, Ámen.

2023. augusztus 2., szerda

A felemelkedés ideje

Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. Az ott levő fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. 137. Zsoltár 1-2. versek



Történt már veled olyan, hogy egészen elcsüggedtél azért, mert elveszítettél valami számodra fontos dolgot? Talán elveszítetted egy szeretteddel való közösségedet azért, mert elköltözött a földi létből. Talán a munkahelyedet veszítetted el egy olyan időszakban, amikor amúgy is nehéz anyagi helyzetben voltál. Talán volt egy terved, vágyad és minden összeomlott. Ezek olyan időszakok, amikor egyedül érezheted magad, úrrá lehet rajtad a kétségbeesés.
Ezt érezte Izrael népe is, amikor rabszolgaként elhurcolták őket saját földjükről, otthonukból. A fenti zsoltár is a gyászt és kétségbeesést tükrözi vissza. Az igazság az, hogy az izraeliták családtagjai közül sokan meghaltak, a templomot lerombolták, de Isten népe nem maradt reménység nélkül. Jóllehet Isten népe nagyon sötét időket élt meg, de Isten már egy csodálatosan jó tervet készített elő népe számára.
Ha most úgy érzed nem bírod tovább, ne feledd, hogy Isten nem mond le rólad. Figyelj ma Rá, hogy megoszthassa veled azt a csodálatos tervet, utat, amit neked tartogat. Ha ezt teszed, el fog jönni az idő, amikor szomorúságod örömre fog fordulni.


IMA: Istenem, hiszem, hogy a megtörtségből, reménytelenségből, sötétségből ma is a fényre, örömre és örökkévaló reménységre tudsz vezetni. Krisztus nevében cselekedj életemben, Ámen.

2023. augusztus 1., kedd

Egy valami hiányzik

Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem. Márk evangéliuma 10. fejezet 21. vers



Egy fiatalember ment Krisztus elé, aki valószínűleg jelentős vagyonnal rendelkezett és elvileg Krisztus jó tanítványa lehetett volna. Krisztus hasznosíthatta volna az energiáját, lendületét, kihasználhatta volna a fiatalember ismertségét, hogy még több embert vonzzon a tetemes összegekről nem is beszélve, amikkel támogathatta volna Krisztust és küldetését.
Krisztus szerette volna megajándékozni a fiatalembert azzal, amire látszólag vágyott: örök élettel.
Éppen ezért magyarázta el neki, hogy az örök élet megszerzése nem egy listát jelent feladatokkal, amelyeket ha teljesítettünk, megkaphatjuk azt.
Krisztus szerette volna, ha ez a fiatalember megértette volna az örök élet kérdésének mélységét és komolyságát. Jézus Krisztus belelátotta fiatalember szívébe és tudta, hogy a fiatalember túlzottan kötődik az anyagiakhoz, a hatalomhoz és azokhoz a vélt vagy valós eredményekhez, amiket a múltban elért. Ebből fakad, hogy Krisztus három egyszerű lépést mutat neki, melyek az örök életet jelenthették volna a számára.
Először is el kell adnia az anyagi javait, amelyek fogságban tartották a szívét.
Másodszor, az eladott javakból származó bevételt olyan embereknek kell adnia, akiktől semmiféle viszonzásban nem reménykedhet.
Harmadszor, ott kell hagynia, amivel addig foglalkozott, hogy követhesse Jézus Krisztust.
A fiatalember ez után visszalépett és nem akarta többé a Krisztus követni, hogy elnyerhesse az örök életet. Szomorúan ballagott el, mert nem akart lemondani Jézus kedvéért a vagyonáról.
Jézus Krisztus megkedvelte a fiatalembert, de más receptet nem adhatott neki az örök élettel kapcsolatosan.
Téged mi akadályoz ma abban, hogy szabadon kövesd Krisztust? Miben hasonlít az életed a gazdag fiatalember életéhez? Az életed melyik területén vagy megkötözve? Ne feledd! Ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges.


IMA: Istenem, törj le minden olyan bilincset rólam, amelyek akadályoznak abban, hogy Krisztust kövessem. Segíts a Te hatalmaddal félretennem minden olyan dolgot, ami akadályoz a Te követésedben. Krisztus nevében kérlek, Ámen

2023. július 31., hétfő

Mérhetetlen szeretet

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János evangéliuma 1. fejezet 14. vers




Ahhoz, hogy egy bajbajutott emberen segíteni tudjunk, nagyon fontos, hogy együttérzéssel és szeretettel azonosulni tudj és a saját szintjén tudj szólni hozzá, segíteni neki. 
Hiába megy egy ember nagy szegénységben, nyomorban élő családokhoz segítő szándékát kifejezni, ha nem akar lehajolni azokhoz a családokhoz és gondolatvilágában lenézi a segítségre szorulókat, mert büdösek, rongyosak, koszosak stb.
Az Örökkévaló, szent Isten éppen ezért testesült meg Jézus Krisztusban. Leszállt a mocskos, bűnös, sötét, taszító világunkba és testet öltött, hogy azonosulhasson velünk és így mentsen meg minket.
Olyan jó tudni, hogy Krisztus nem undorral és lenézéssel, megvetéssel, hanem kegyelemmel és igazsággal volt tele.
Krisztus gazdag volt és szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodhassunk. Bemutatta nekünk, hogy lehet emberként élni és nemet mondani a bűnre, majd meghalt a gazságainkért, hogy ne csak emberszabásúak, hanem az Ő kegyelme és igazsága által a szó nemes értelmében emberek lehessünk.
Krisztus megtapasztalta az emberi léttel járó fájdalmat, csalódást. Olyan embereket érintett meg, akikkel senki sem akart érintkezni. A bűnösökkel barátkozott, de megvetette azokat, akik a képmutatás leple alatt szentnek tűntek ugyan, de valójában Isten ügyének árulói voltak. Elviselte az emberi gyarlóságból származó hiábavaló gondolatokat és szokásokat. Szíveinket áldások és az igazi békesség otthonaivá akarta változtatni.
Krisztus ilyen mélyre hajolt értünk, mert szeretett minket. Hogyan válaszolsz erre a csodálatos szeretetre? Megengeded, hogy Krisztus belépjen a te életedbe is?




IMA: Istenünk, köszönjük, hogy Krisztus által hozzánk hasonló lettél. Köszönjük, hogy csodálatosan körbevettél minket szereteteddel. Kérünk, hogy költözz szívünkbe, hogy kiteljesedhessen uralmad életünkben. Ámen.

Támogató kerestetik

Azután Apollós el akart menni Akhájába. Az efezusi testvérek biztatták, és levelet írtak az Akhájában lakó tanítványoknak, hogy fogadják őt ...