2019. augusztus 24., szombat

Igazi hit!

Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van.
Római levél 1. fejezet 8. vers



Az igazi hit az, amikor mindent elhiszünk amit Isten önmagáról mond és amit mirólunk mond.
Ameddig nem hisszük el, hogy tényleg olyan romlottak vagyunk, mint amilyennek Isten lát minket, addig nem fogjuk elhinni, hogy egyedül Isten aki segíteni tud és segíteni is szeretne rajtunk.
Ez az a pont ahol a mai népszerű keresztény szemlélet csődöt mond.
Ez nem tudja elfogadni az Isten szigorát a bűnnel kapcsolatosan, az ember teljesen romlott állapotát is elutasítja.
Folyamatosan és egyoldalúan Isten jóságát és engedékenységét hangsúlyozza, az embert pedig maximum balszerencsésnek tartja akit egy személyiségfejlődési tanfolyammal helyre lehet pofozni.
Ebben a hamis tanításban a bűn egy Isten által mindig megbocsátható gyarlóság, Istent nem igazán érdekli ha bűnökben élünk és nem is akarunk változtatni ezen, hiszen az Ő szeretete mindent felölel és mindenkit befogad.
Ezért fontos, hogy minden ember bízzon Isten jóságában.
Ha Isten valóban ilyen lenne, akkor nem jó, hanem korrupt Isten lenne.
Ha ilyen hazugságoknak hiszünk, azzal az örökkévalóságba vetett hitünket "homokra" építjük.
Egy embernek sincs joga válogatni Isten kinyilatkoztatott igazságait illetően.
Az igazi hit ott kezdődik, hogy elhisszük azt, amit Isten a bűnről és a bűnből való szabadulásról, a Vele való kapcsolat helyreállításáról mond.

IMA: Istenünk, ne engedd, hogy elfordítsuk az Általad kijelentett igazságot és önmagunk vesztét okozzuk. Segíts jól megismerni, elfogadni, és Szentlelked által megújulva cselekedni az akaratodat. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...