2019. szeptember 17., kedd

Az Úr mindenek előtt!

A nyáj elé áll, és legelteti az ÚR hatalmával, az Úristen fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig.
Mikeás könyve 5. rész 4. vers



A keresztény ember, aki odaszánta az életét Istennek és naponta Krisztus nyomdokaiban lépkedve hordozza keresztjét, nem lepődik meg ha azt írom, hogy egy konfliktus közepébe csöppent.
Ez egy természetes következménye az Isten követésének. Az isteni és az emberi természet ugyanis harcban áll egymással.
Az ilyen ember meglátja, hogy Isten útjai és az ember útjai nem azonosak.
A fizikai képességek, készségek amiket a világban megtanultunk, nem fognak bennünket előre vinni a lelki életben.
Talán vannak bevált módszereid amik működtek a fizikai életben, de ezek csődöt fognak mondani amikor a Szentlélek munkáját, vezetését, erejét akarod helyettesíteni velük.
Ezért történhetett meg újra és újra keresztény közösségekben, hogy világi szférában magabiztos, sikeres emberekre bízták a közösség vezetését, azok pedig az emberi módszereikkel rövid időn belül szétverték apró darabokra a közösséget.
Istennek nem okostojásokra van szüksége, hanem alázatos, engedelmes eszközökre akik az Isten által rendelt helyükön maradnak és mindenben engedelmeskednek a Szentlélek vezetésének.
Az "új ádám" ( a Krisztusban nyert új természet) sosem fogja megadni magát a "régi ádámnak" ( a bűnös hajlamokkal terhelt testi természet).
Isten Szentlelkének nincs szüksége a mi jól bevált, testi módszereinkre.
Isten ugyanis senki mással nem osztja meg dicsőségét.
Tehát kedves Isten után vágyakozó keresztény, ideje az Isten szerint küzdened:
" Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura." Zakariás 6:4 b. mondata


IMA: Istenünk a mi testi erőlködésünk, tudásunk, módszereink fabatkát sem érnek a Szentlelked életet adó, irányt mutató ereje és munkája nélkül.
Megalázzuk magunkat Előtted és kérünk taníts meg minket Szentlelked ereje által élni, küzdeni. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...