2019. október 7., hétfő

Aki győz..

.A ki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.
Jelenések könyve 3. rész 5. vers



Eljött az idő, hogy újra a Szentlélek jelenléte és vezetése után sóvárogjunk.
Túl sokba került már nekünk az emberi önkényuralom.
Az ember tolakodó akarata által Biblia ellenes gyakorlatok és megoldások sokasága árasztott el bennünket, veszélybe sodorva ezzel a gyülekezet jövőjét.
Ezáltal évente évente sok száz milliót költenek el közösségek " Isten munkája" címszó alatt teljesen feleslegesen és értelmetlenül.
Arról nem is beszélve, hogy mennyi felesleges tevékenységet végeznek emberek a saját maguk okoskodásától és tolakodásától indíttatva.
Ennél is nagyobb gonoszság az, mikor unottan "elfogadjuk" a Krisztus megváltó munkáját, mintha valamilyen kicsi dolog lenne, majd pedig azt gondoljuk, hogy a továbbiakban minden a mi kezünkben van és tehetünk amit csak szeretnénk.
Még Krisztus helyett is hozhatunk döntéseket és rámondhatjuk, hogy: "Ez Isten akarata!"
Az emberi szabad akarat félreértelmezéséből fakad ez a szörnyű gyakorlat, melynek az a lényege, hogy az üdvösségünk végül is tőlünk is függ, nem elég a Krisztus váltságmunkája.
Érted már, hogy napjainkban miért van olyan sok közösség, ahol nem történnek őszinte megtérések és nem szabadulnak meg emberek a bűn rabságából?
A folyamatos bűnben élés, a pénzsóvárságból származó folyamatos gonosz cselekedetek, összeegyeztethetetlenek az Isten szerinti megszomorodásból fakadó új természettel, őszinte megtéréssel.







IMA: Istenünk, ne engedd, hogy megtévesszük magunkat, vagy mások megtévesszenek minket. Nem tudunk emberi okoskodással, taktikákkal segíteni magunkon, másokon, csakis a Te Szentlelked által van igazi megtérés, újjászületés, közösség. Krisztus nevében segíts nekünk ezt megérteni, hogy megújíthass minket. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...