2019. december 29., vasárnap

Ma még nem késő hinni!

Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint.
Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon,
és megjelent Kéfásnak, (Péter apostol) majd a tizenkettőnek.
Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak.
Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak.
Korinthusiakhoz írt levél 13. fejezet 3-7 vers


A Biblia szerint, Jézus Krisztust szülte Mária először, de utána Mária és József további gyermekeket nemzett.
Arról is olvasunk, hogy a maga városában, ismeretségi körében, nem hittek Jézus Krisztusnak. „Mert a testvérei sem hittek benne.” János evangéliuma 7. fejezet 5. vers
Egy esetről említést tesz a Szentírás, amikor Krisztus földi rokonai azt hitték, hogy megbomlott az elméje.
„Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magán kívül van.” Márk evangéliuma 3. fejezet 21. vers
Nem tudjuk, hogy pontosan hogyan történt, de Krisztus megjelent feltámadása után Jakab nevű testvérének. Ez a testvére hitre jutott, sőt a jeruzsálemi keresztény gyülekezet vezetői közé tartozott.
„Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: "Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg!” (Apostolok Cselekedetei 15. fejezet 13. vers)
De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét. (Galátziabeliekhez írt levél 1. fejezet 19. vers)
A Bibliában megtalálhatjuk Jakab levelét, amit azoknak a zsidó keresztényeknek írt, akiket a római birodalom keresztény üldöztetése szétszórt a pogány népek közé.
Te hiszel teljes szívedből abban, hogy Jézus Krisztus az, akinek a Bibliában kijelentette magát nekünk?
Kérd Isten Szentlelkét, hogy te is megláthasd az igazságot úgy, ahogyan Jakab meglátta azt.
Jézus Krisztus, Isten Fia, emberré lett, meghalt értünk a kereszten majd dicsőségesen feltámadt. Ő szabadít meg minket bűneinkből, Ő győzött a halál felett és egyedül Ő lehet életünk Ura. Most még nem késő! Higgy Krisztusban teljes szívedből, hogy hatalma kiteljesedhessen életedben.


IMA: Drága Istenünk, vannak ma is emberek, akik úgy döntöttek, hogy nem helyezik hitüket és bizalmukat Krisztusba. Mutasd meg nekünk a Bibliából, hogy ki is vagy valójában, hadd ismerjünk meg Téged úgy, mint a feltámadott Urat és Megváltót. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...