2020. február 2., vasárnap

Énekelni fogok!

„Énekelni fogok az ÚR útjairól” (Zsoltárok 138,5)



A keresztyének énekelni kezdenek az Úrnak útjai felől, mivel a kereszt tövénél megszabadultak nehéz terhüktől. Az angyalok éneke sem hangzik olyan kedvesen, mint az elragadtatás első dicséneke, mely Isten gyermeke lelkének mélyéből fakad akkor, amikor békét talál. Tudjátok mit ír erről Bunyan „Zarándok útja” című művében: „Midőn a szegény zarándok megszabadult terhétől, a kereszt tövénél ujjongott, ugrándozott örömében és énekelve folytatta útját tovább:

Oh, áldott szent kereszt
Üdvösség kútfeje,
Oh, ember! Érettem
Szégyennel illetve!”

Hívő lélek, emlékszel arra az órára, amikor láncaid lehulltak? Emlékszel még ara a helyre, ahol az Úr Jézus feléd közeledett és azt mondta: „Öröktől fogva szerettelek téged, eltörlöm a te hamisságodat, mint a felhőt és a te bűneidet, mint a ködöt. Bűneidről soha meg nem emlékezem.” Ó, milyen boldog idő, amikor az Úr Jézus elveszi a bűnadósságot. Mikor az Úr első ízben megbocsátotta bűneimet, annyira fokozódott örömöm, hogy ugráltam és táncoltam. Mikor hazafelé mentem abból a házból, ahol szabadulásom felől bizonyossá lettem, arra éreztem magamat kötelezve, hogy megmentésem történetét az utca kövezetének is hirdessem. Szívem annyira telve volt örömmel, hogy minden lehulló hópehelynek szerettem volna beszélni Jézus csodálatos szeretetéről, aki egyik leggonoszabb ellenfelének eltörölte bűneit. De nem csak a keresztyéni élet kezdetén van sok okuk a hívőknek énekelni, amíg e földön zarándokolnak, folyton találnak okot arra, hogy az Úrnak utjai felől énekeljenek. Az Úr állandó hűsége felől szerzett tapasztalataik az alábbi nyilatkozatra kényszerítik őket: „Áldom az Urat minden időben, mindenkor az Ő dicsérete az én számban van.” Azon légy testvérem, hogy még ma magasztald az Urat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...