2020. május 22., péntek

Krisztusban gyümölcsöt teremni

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
János evangéliuma 15. fejezet 5. vers


Ha szeretnénk, hogy életünknek igazi értelme, jelentősége legyen, oda kell figyelni Krisztus szavaira. Krisztus ezt mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”
A kihívás abban rejlik, hogy elkötelezetten éljünk Krisztusban és Krisztusért, olyan módon, ahogyan a szőlőtőhöz kapcsolódik a szőlővessző és a szőlőtőből meríti a szőlővessző életét és minden mást. Ehhez teljes szívünkre szükség van.
Hogyan tehetjük ezt? Egyedül Jézus Krisztus ereje által. Ezt világossá teszi, amikor azt mondja: „mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”
Krisztus nélkül tehát lehetetlen gyümölcsöző életet élnünk. Lehetetlen egyáltalán élnünk lelki értelemben.
Mit mond még Krisztus? „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon…” Isten elsődleges célja nem az, hogy kényelmes vagy mindig boldog életünk legyen, hanem az, hogy minden körülményben gyümölcsöző életünk legyen.
Engednünk kell hát, hogy a kertész lemetssze az önzést és az énközpontuságot életünk szőlővesszejéről, ahhoz, hogy Krisztusban tényleg maradandó gyümölcsöket teremhessen életünk az Isten országának dicsőségére. Ezáltal a körülöttünk élők élvezhetik Isten jóságát és ez a jóság őket is közelebb vonzhatja Istenhez.
Krisztus a mi életünk, Ő pedig arra hív, hogy maradjunk meg Őbenne. Ahelyett, hogy a magunk okossága szerint élünk, engedjük, hogy Krisztus által növekedjen, kiteljesedjen életünk, Ő mindent biztosítani fog nekünk ehhez. Ez az egyetlen útja annak, hogy igazán éljünk. Örökké.


IMA: Istenünk, Te arra hívtál minket, hogy Benned és Neked éljünk. Tölts be minket a Te életeddel, hogy a Te gyümölcseidet teremjük, ezáltal pedig a Te jóságod osszuk meg másokkal. Ámen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...