2021. március 25., csütörtök

Merd Istenre bízni magad

Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Márk evangéliuma 10. fejezet 14. vers



Egy gyerek kérdezte meg egyszer az édesanyjától, hogy melyik volt a legmagasabb szám ameddig elszámolt élete során? Az édesanya azt felelte, hogy egyszer majdnem 6 ezerig számolt. Azt is elmondta, hogy azért hagyta abba majdnem 6 ezernél a számolást, mert a gyülekezeti alkalomnak vége lett.
Az egyházak folyamatosan törekszenek arra, hogy felnőttek és gyermekek számára is olyan környezetet teremtsenek, amelyben jól érzik magukat.
A tanítványok nem tudták mit kezdjenek a kisgyermekekkel ezért inkább igyekeztek eltávolítani őket Krisztus környezetéből, hogy ne zavarjanak senkit.
Krisztus azonban nem értett egyet ezzel, sőt haragudott emiatt. Hiszen Krisztus azt szeretné, ha mi felnőttek is olyan lelkülettel fordulnánk Hozzá, mint a kisgyermekek.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy legyünk éretlenek a gondolkodás terén, mint a kisgyermekek. Legyünk olyanok, mint a kisgyermekek azáltal, hogy megvalljuk, Istennek teljesen Tőle függünk, és teljesen Rá vagyunk utalva.
Egy kisgyermek mások gondoskodására van utalva, de készségesen rábízza magát szülei gondoskodására. Ez jól szemlélteti, mire van szükségünk, ha az Isten országának részesei szeretnénk lenni.
Az Istentől való függetlenség kiharcolására tett kísérleteink vakká tehetnek minket Isten akaratára, szándékaira.
Megváltónk arra hív, hogy jöjjünk ma gyermeki lelkülettel Hozzá. Merjünk nyitottak, kiszolgáltatottak és Istenre szorulók enni. Ahogyan Krisztus fogadta azokat a gyermekeket, ugyanúgy minket is tárt karokkal és örömmel fogad.


IMA: Istenünk, győzd le bennünk a Tőled való elszakadás lelkületét. Segíts minket gyermeki lelkülettel jönnünk ma Eléd tudva, hogy teljesen a Te gondoskodásodra és kegyelmedre vagyunk utalva. Krisztus nevében kérünk, Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...