2021. augusztus 30., hétfő

Isten gyermekének minden a javát szolgálja

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.
Efézusiakhoz írt levél 1. fejezet 3-4. vers



Legkisebb gyermekünk nemrég töltötte második életévét és észrevettem az utóbbi időben, hogy figyeli a nagyobb testvéreit, a példájukat követi.
Feleségemmel együtt igyekszünk nagyobb testvéreiben tudatosítani, hogy amit ők tesznek, azt kisebb testvérük utánozni fogja. Ha ugrálni kezdenek a kanapén, a kisebb testvérük is utánozni fogja őket, de ő könnyen leeshet a kanapéról és megsérülhet.
A rossz példa ragadós, de a jó példa is az. Az efézusiaknak írt levélben, Pál apostol által, a Szentlélek sok-sok tanácsot ad a lelki érettséggel kapcsolatosan.
Ezt a levelet Isten dicséretével kezdi az apostol. Tudja jól, hogy Istenhez tartozik. Tudja jól, hogy valami nagy, dicsőséges és szent dolog részévé vált.
Tudta jól, hogy az üdvössége nem a szerencse vagy a véletlen dolga.
Isten jóságának köszönhető, hogy elhív embereket és az Ő tervében szerepet szán nekik. Isten minden eseményt a javadra munkál földi életed során, ha átadtad az életed az Ő kezébe. Az Ő kegyelme által gyermekeit az Ő képmására formálja.
Bátorítson hát ez téged is. Isten gyermekeként semmi nincs hiába életedben. Nincs egy másodpercnyi szenvedés, nehézség, amit Isten megenged az életedben és ne lenne örökkévaló célja. Ha még nem fogadtad el az Isten hívását, fogadd el azt ma és légy része te is az Ő csodálatos tervének. Adj hálát Isten jóságáért és bízd magad mennyei Atyádra, Aki képes lelki érettségre vezetni téged is.


IMA: Istenünk, köszönjük, hogy szeretsz minket. Szeretnénk Rád figyelni és a Te jellemedet utánozni, hogy érettségre juthassunk kegyelmed által. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...