2021. augusztus 8., vasárnap

Uralkodik a nagy Isten

Uralkodik az ÚR! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget! 97. Zsoltár 1. vers



Életünk során sok-sok kis rovarra lépünk úgy, hogy észre sem vesszük. Éreztél már lelkiismeretfurdalást azért, mert agyoncsaptál egy legyet vagy egy szúnyogot? Én még sosem. A zsoltáríró nem a saját nagyságával, eredményeivel dicsekszik, hanem saját kicsinységét mutatja be a nagy Istennel összehasonlítva önmagát.
Amint meglátod milyen kicsiny kis porszeme vagy a világmindenségnek, máris sok mindent meg fogsz érteni Isten igazságával és a világmindenséget fenntartó hatalmával kapcsolatosan.
Nem tudod irányítani a ködöt, a fellegeket, a tüzet, a villámokat. Isten mindezeket irányítani tudja, a nemzetek pedig félelmükben megfutamodnak. Jelenlétében a föld megremeg, a büszke hegyek pedig megolvadnak.
Amikor el vagy telve önmagaddal és csak önmagad nagyságáról tudsz gondolkodni és áradozni, voltaképp Isten ítélete alá kerülsz.
Mindazok, akik Isten helyett önmagukat imádják, meg fognak szégyenülni.
A teremtett világ örömmel hirdeti Isten dicsőségét, ideje hát neked is megalázkodnod és elfoglalni helyed az Istent dicsőítők seregében.
El akarod ismerni, hogy a nagy Isten előtt jelentéktelenül kicsiny vagy?
Kész vagy csatlakozni a hangyákhoz és a világ legkisebb teremtményeihez és dicsőíteni a nagy Istent?
Valld meg te is: „ Mert te vagy, Uram, a legfenségesebb az egész földön.”
Amint megérted, hogy mennyire nagy Istened van és te mannyire kicsiny vagy mellette, azt is meg fogod érteni, hogy mennyire nagy szeretetet tanúsított feléd a nagy Isten.


IMA: Mindenható Isten, segíts meglátnunk, hogy végtelenszer nagyobb vagy bármelyik földi teremtményednél. Segíts örömmel dicsőíteni Téged, mert uralkodsz az egész világmindenség felett. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...