2021. augusztus 9., hétfő

Vigyázz kire figyelsz

Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.
37. Zsoltár 37. vers



Sajnálatos, de olyan világban élünk, ahol nem a feddhetetlen vagy becsületes emberek kerülnek előtérbe. A televízióban és egyéb felületeken, gyakran hallhatunk olyan emberekről, akik "sikeresek" legalábbis önmaguk szemében és sokan azért csodálják ezeket az embereket, mert nincsenek elveik, lemondtak mindenféle erkölcsi tartásról azért, hogy elérjék a céljaikat és attól sem riadnak vissza, ha esetleg valakiken át kell gázolniuk, valakit tönkre kell tenniük.
Vigyáznunk kell, hogy kikre figyelünk, kiknek az életére nézünk epekedve és kiknek a tanácsát fogadjuk meg. A világ folyton a törtető és kiteltelen emberekre igyekszik fordítani a figyelmünket, hogy mi is olyanokká akarjunk válni, mint azok, akiket mutatnak nekünk.
Isten azonban azt mondja, hogy ügyeljünk a feddhetetlenre és nézzük a becsületest. Nem azt, aki önmaga szemében feddhetetlen vagy becsületes, hanem azt, aki Isten szemében az.
Ha ezt teszed, akkor Isten téged is tud formálni, hogy azokhoz hasonlóvá válj, akik őszinte szívvel és meggyőződéssel igyekeznek követni Krisztust.
Ezek az emberek nincsenek előtérbe helyezve, éppen ezért kell ügyelj rájuk, hogy egyáltalán észrevedd őket. Nem doboltatnak maguk előtt, nem hangoskodnak és nem dicsérik folyamatosan önmagukat. Vannak elveik, értékrendjük és ehhez ragaszkodnak a nehéz időkben is. Talán úgy tűnik, hogy a jelen azoké, akik erőszakosak és jellemtelenek, de a jövendő és főleg az örökkévalóság a béke emberéé.
Döntsd hát el, hogy Krisztust és az Ő gyermekeit fogod nézni, vagy inkább azokat a hiteltelen példaképeket, akiket a világ akar rád erőltetni.


IMA: Atyám. köszönöm szépen, hogy szeretsz, nevelsz és tanítasz szavad által minden egyes nap. Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, hogy felelősségteljesen éljem az életem Veled. Segíts meglátnom ma is azokat az embereket környezetemben, akik feddhetetlenek, becsületesek a Te mércéd szerint is és követni jó példájukat. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiteles keresztény értékrend

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát néz...