2022. május 18., szerda

Hálaadás

Jézus ekkor így szólt: "Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?
Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?" És ezt mondta az Úr: "Kelj fel, menj el, hited megtartott téged." Lukács evangéliuma 17. fejezet 17-19. versek



Jézus Krisztus 10 leprást gyógyított meg halálos betegségéből. Amikor Krisztus a környékükön járt, ezek addig kiáltottak, amíg Krisztus figyelembe nem vette őket és így el nem nyerték a gyógyulásukat. Megköszönni már csak a 10-ből 1 személy tért vissza.
Mielőtt még pálcát törnél a hálátlanok csoportja felett, gondolkozz el rajta, hogy volt-e olyan, amikor te is közéjük tartoztál?
Volt-e olyan, hogy Isten meghallgatta imádságodat, csodálatos módon betöltötte valamelyik szükségedet, de te elfelejtettél hálát adni? Elfelejtetted dicsőíteni Istent?
Hajlamos lehetsz természetesnek venni Isten jóságának megannyi jelét életedben, de arra a lelkületre van szükséged, amely jellemezte az egyetlen meggyógyultat, aki fontosnak tartotta a hálaadást.
Gondold át mi mindennel ajándékozott meg Isten, amikért még talán sosem adtál hálát. Csak nézz körül és lásd meg, hogy mennyire megáldott Isten. Isten bőven kiárasztotta már rád is áldásait. Törekedj hát arra, hogy minden egyes napon hálás, Istent dicsőítő életmódot folytass. Ha ezt fogod tenni, az fel fogja üdíteni lelkedet, Isten pedig rád fogja árasztani áldásait még bőkezűbben. Mert akinek van, annak adatik még.


IMA: Istenem, sokszor olyan könnyű azt látni, hogy mi hiányzik még életünkből, vagyonunkból, terveinkből, pedig csak azt kell meglátnom, hogy hálaadó szívre van szükségem. A hálaadó életmódban szeretnék növekedni. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...