2023. augusztus 29., kedd

Az Úr csodásan működik

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.                     Ézsaiás könyve 55. fejezet 8. vers 


Egy szolga, az ő magasrangú urával az erdőben eltévedtek. Mivel az idő hidegre fordult, az ura gondolta, hogy vág egy kis fát, aminek segítségével később tüzet rakhatnak. Favágás közben egy rossz mozdulattal egyik ujját lecsapta a magasrangú úr. A szolgája összecsapta a kezeit és így kiáltott fel:  Az Úr csodásan működik.  Az ura nagyon megharagudott emiatt a szolgájára és elkergette. Nem sok idő múlva, az erdőben élő törzs ejtette foglyul ezt az urat és úgy döntöttek, hogy feláldozzák az ő bálvány istenüknek. Amint azonban megvizsgálták tetőtől talpig, rájöttek, hogy hiányzik egy ujja és emiatt nem áldozhatják fel. Hiszen a bálványuknak csak teljesen ép egyedet áldozhatnak fel. Így ezt az urat szabadon engedték. Sietve megkereste a szolgáját és elnézést kért tőle. Megértette, hogy az Úr valóban csodásan működött. Az elveszett ujja mentette meg az életét. A szolga ismét összecsapta a kezét és így szólt: Az Úr csodásan működik. Ugyanis azt, hogy elzavartál felhasználta arra, hogy megmentse az én életemet. Nekem ugyanis megvan minden testrészem. Isten terve az, hogy hit által kövesd Őt. És ez nem véletlen. Ő annyival bölcsebb, magasabb rendű, mint te vagy én, hogy sokszor nem értenénk meg az összefüggéseket, éppen ezért kéri azt Isten, hogy bízz Benne. 


IMA: Istenem, szeretnék bízni Benned. Akkor, amikor nem is értem  mit miért engedsz meg, tudom, hogy a Te gyermekeidnek mindent javára tudsz munkálni. Dicsőítlek ezért. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...