Filippiekhez írt levél 1. fejezet 21. vers
Egy hétfői napon, egy lelkipásztor üzenetet küldött a gyülekezete egy oszlopos tagjának, aki utolsó stádiumú daganatos betegséggel kórházban tartózkodott. Az üzenet rövid volt: „Meglátogathatlak-e a mai napon?” Egy olyan emberről volt szó, aki sosem mondott nemet, így hamar jött vissza az üzenet, hogy természetesen örömmel veszi a látogatást.
Rövid idő múlva lelkipásztorunk már be is lépett a bizonyos kórház onkológiai osztályára, mikor az egészségügyi személyzet elvégezte a feladatát a 39-es kórteremben, a lelkipásztor azon nyomban be is lépett oda.
A gyülekezetének tagja pedig egy széles, őszinte mosollyal fogadta lelkipásztorát. Megjegyeztem mit mondott ez a lelkipásztor ezután: „Negyed órán keresztül csak néztünk egymásra és elmerültünk az örök élet reménységét adó Isten dicsőségében.
Nem akarlak lehangolni, de meg fogsz halni. Én is meg fogok halni. Előbb-utóbb meg fogsz betegedni, mint ahogyan előbb-utóbb én is meg fogok betegedni. Ezek tények. Nem szabad úgy tennünk mintha nem ez lenne a valóság. Éppen ezért számításba kell vennünk ezeket a fontos tényeket. Mi volt mégis a vigasztalása ennek a keresztény embernek, aki utolsó stádiumú daganatos beteg volt? Hogy tudott őszintén mosolyogni? Íme, a válasz: „Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” ( Thesszalonikaiakhoz írt első levél 5. fejezet 9-11. versek)
Ne félj leülni egy haldokló ember mellé. Teljesen mindegy, hogy lelkipásztori szolgálatra hívattál vagy sem, egy napon szükség lehet arra, hogy te ülj le valaki ágya mellé, akinek talán hetei, napjai vannak hátra. Lehet egy közeli hozzátartozód mellé. Nincs semmi édesebb, értékesebb, mélyebb, csodálatosabb, mint egy olyan személy ágya mellett lenni, aki napok, hetek múlva Krisztus trónja előtt lesz, és elmerülni vele együtt az örök élet reménységét adó Isten dicsőségében.
Isten gyermekeként nem arra hívattál, hogy néha örvendezz, hanem arra, hogy mindig örvendezz: „mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” ( 2 Korintus 6:10)
Mi a titka az állandó örömnek, amely kitart a halálos betegségben, kitart a veszteségekben, nehézségekben? Az örök reménysége. „ Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben…” (Máté 5:11-12)
Csak így lehetséges. Ha mennyei gondolkodásmóddal rendelkezel. Jobban kell szeretned a mennyei örökséged, Isten dicsőségét, amibe be fogsz lépni talán napok, hetek, évek vagy évtizedek multán, mint amennyire szereted e világ dolgait.
Tudva, hogy sokkal csodálatosabb, maradandóbb örökség vár rád. Az Isten örökkévaló dicsősége.
IMA: Istenünk, segíts nekünk, hogy mennyei gondolkodásmódunk legyen, és mindennél fontosabb legyen számunkra az az örökség, dicsőség, ami Nálad vár minket. Hadd tudjuk mi is sugározni mások felé ezt a békességet, dicsőséget, ami Belőled fakad. Krisztus nevében, Ámen.
A gyülekezetének tagja pedig egy széles, őszinte mosollyal fogadta lelkipásztorát. Megjegyeztem mit mondott ez a lelkipásztor ezután: „Negyed órán keresztül csak néztünk egymásra és elmerültünk az örök élet reménységét adó Isten dicsőségében.
Nem akarlak lehangolni, de meg fogsz halni. Én is meg fogok halni. Előbb-utóbb meg fogsz betegedni, mint ahogyan előbb-utóbb én is meg fogok betegedni. Ezek tények. Nem szabad úgy tennünk mintha nem ez lenne a valóság. Éppen ezért számításba kell vennünk ezeket a fontos tényeket. Mi volt mégis a vigasztalása ennek a keresztény embernek, aki utolsó stádiumú daganatos beteg volt? Hogy tudott őszintén mosolyogni? Íme, a válasz: „Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” ( Thesszalonikaiakhoz írt első levél 5. fejezet 9-11. versek)
Ne félj leülni egy haldokló ember mellé. Teljesen mindegy, hogy lelkipásztori szolgálatra hívattál vagy sem, egy napon szükség lehet arra, hogy te ülj le valaki ágya mellé, akinek talán hetei, napjai vannak hátra. Lehet egy közeli hozzátartozód mellé. Nincs semmi édesebb, értékesebb, mélyebb, csodálatosabb, mint egy olyan személy ágya mellett lenni, aki napok, hetek múlva Krisztus trónja előtt lesz, és elmerülni vele együtt az örök élet reménységét adó Isten dicsőségében.
Isten gyermekeként nem arra hívattál, hogy néha örvendezz, hanem arra, hogy mindig örvendezz: „mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” ( 2 Korintus 6:10)
Mi a titka az állandó örömnek, amely kitart a halálos betegségben, kitart a veszteségekben, nehézségekben? Az örök reménysége. „ Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben…” (Máté 5:11-12)
Csak így lehetséges. Ha mennyei gondolkodásmóddal rendelkezel. Jobban kell szeretned a mennyei örökséged, Isten dicsőségét, amibe be fogsz lépni talán napok, hetek, évek vagy évtizedek multán, mint amennyire szereted e világ dolgait.
Tudva, hogy sokkal csodálatosabb, maradandóbb örökség vár rád. Az Isten örökkévaló dicsősége.
IMA: Istenünk, segíts nekünk, hogy mennyei gondolkodásmódunk legyen, és mindennél fontosabb legyen számunkra az az örökség, dicsőség, ami Nálad vár minket. Hadd tudjuk mi is sugározni mások felé ezt a békességet, dicsőséget, ami Belőled fakad. Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése