2023. november 17., péntek

A legfontosabb befektetés

Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: Galátziabeliekhez írt levél 6. fejezet 7. vers



Manapság sok szó esik a befektetésekről. Sok reklám, ajánlat, "felvilágosítás" szól arról, hogy miként fektess be. Befektethetsz a nyugdíjadba, ingatlanokat vásárolhatsz vagy egyszerűen egy cég részvényeit is megvásárolhatod remélve, hogy a ma befektetett pénzed egy idő után a sokszorosát fogja érni. És a befektetéseknek valóban vannak nagy nyertesei. A tőzsdén naponta avatnak dollármilliomosokat. De könnyen megtörténhet az is, hogy mindent elveszítesz, mert rossz helyre fektettél be. Éppen ezért volt olyan ember, aki a matrac huzatába gyűjtötte a pénzt és miután elhunyt, a család egészen meglepődött amikor óriási összeget találtak a matrachuzatban. Időközben a "befektető" maga is megfeledkezett a pénzéről.
Ha keresztény vagy, akkor hiszed, hogy a földi élet után következik az öröklét. Hogy állsz az örök életedbe való befektetéssel? Gondolkoztál már azon, hogy Isten miért engedi, hogy szolgálj, áldozz? Megtehetné, hogy a Mennyből angyalok segítségével töltse be a földön levők szükségeit? Igen. Megtehetné Isten, hogy angyalok szája által hirdettessék az evangélium és mozduljon előre az Ő országának az ügye? Igen.
Mindenható Istenem szavát angyalok milliói lesik arra várva, hogy teljesítsék azt. Akkor miért engedi hogy szolgálj, ha egyszer nincs is igazán szüksége rád és rám? Azért, mert lehetőséget ad, hogy befektess az örök jövődbe. Így gyűjtesz kincseket a Mennyben. Nézd csak mit mond erről Krisztus:
" Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." ( Máté 25)
Bármit is adsz ma az Isten szolgálatába, az megsokszorozódik és örökre kamatozni fog az Isten országában. " Jézus így szólt: "Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet." ( Márk 10:29-30)
Ne feledd, hogy amit vetsz, azt fogod aratni is az örökkévalóságban. Ezért ne menj el az örökkévaló Isten királyságába való befektetés csodálatos lehetősége mellett.


IMA: Istenem, szeretnék a Szentlélek által a Te dicsőségedre vetni ezen a földön, hogy az öröklétben arathassam ennek a csodálatos befektetésnek gyümölcseit. Támogass engem Szentlelked által ebben. Krisztus nevében, Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...