2023. november 13., hétfő

A lelki érettség áldásai

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.                                                  Filippibeliekhez írt levél 2. fejezet 5-8. versek




Gondolkoztál már azon, hogy miért volt a legádázabb kommunista üldöztetés idején Romániában és Magyarországon is lelki értelemben ébredés? Miért mentek el az emberek az istentiszteletre akkor is, ha tudták, hogy a munkahelyüket, gyermekeik jövőjét vagy a szabadságukat teszik kockára?

Azért, mert az üldöztetés megtisztította a keresztény gyülekezeteket. Mindazok a lelki szájhősök, akik nagy jelszavakat ismételgettek, de valójában nem volt Krisztusnak átadott életük, visszaléptek a kereszténységtől vagy besúgói lettek a rendszernek. Mivel azonban a gyülekezetek megszabadultak a képmutatóktól, a Szentlélek olyan erőteljesen munkálkodhatott, hogy a besúgók sorra "buktak le."

A Szentlélek megelevenítő tüze szívből-szívbe terjedt és az emberek azzal töltötték az éjszakáikat, hogy kézzel írjanak, kottázzanak lelki énekeket, ezt 20-30 példányban szintén kézzel sokszorosítsák, hogy a titkos lelki közösségben legyen miből énekelni.

A gyülekezet éjszaka közepén gyűlt össze imádkozásra, a kenyér megtörésére és az Ige hallgatására, és a gyülekezés órákig tartott, hiszen a keresztények nem érkezhettek egyszerre, mert az feltűnő lett volna a besúgóknak. Senki nem nézegette az óráját és nem "zúgolódott" mert ismét hosszúra nyúlt az istentisztelet. Feleségek úgy mentek el otthonról a bemerítésükre, hogy az istentelen férjük azzal fenyegette meg őket, ha be mernek merítkezni, akkor meg fogják gyilkolni őket. Fiatal fiúkat, lányokat tagadott ki a családjuk a Krisztusban nyert hitük miatt, de egy pillanatra sem gondolkodtak azon, hogy visszalépnek a Krisztus követésétől. Mi lett ennek a jutalma? Néhány éven belül, a kemény szívű, ellenséges férjek, szülők szintén átadták életüket Istennek.

Éjszaka, pokrócokkal besötétített ablakokkal zajlott az új keresztények bemerítése. A Szentlélek annyira kiáradt, hogy az emberek 1-2-3 órán át hallgatták az Ige hirdetését és amikor véget ért, sajnálkozva mondták: " De hamar vége lett. Hallgattuk volna még." Egyszerűen azt érezték, hogy az örökkévaló Isten jelenlétében megállt az idő. Megszűnt minden zavaró tényező. Emberek, akik hitre jutottak a leghidegebb téli éjszakákon, nem voltak hajlandóak várni tavaszig a bemerítkezéssel, hanem vállalták, hogy a közeli folyóban, jeget törve legyenek bemerítve. Nem a pálinka fűtötte őket, hanem a Szentlélek megelevenítő tüze. Senki sem fázott meg vagy kapott tüdőgyulladást ezeken a különleges alkalmakon.
Ebben az időben a hívők negyed annyira sem éltek anyagi jólétben, mint ma és mégis sokkal többet áldoztak, adakoztak, mert 1000x nagyobb lelki érettségre jutottak el.    
Mi történik velünk a jelenben? A jólét egy olyan zavaró tényezővé vált, amely elvonta a figyelmünket Istenről, az örökkévaló célunkról és ezáltal belemerültünk a mulandó dolgokba. Ennek a következménye az lett, hogy sok-sok keresztény elméletileg követné Krisztust, de gyakorlatilag az anyagiakért folyó harc, küzdelem miatt nem marad sem ideje, sem ereje. Hiszen ahol van az ember szíve, ott lesz a kincse is.
Jó szülőként, a mennyei Atya jólétet és áldásokat tartogat övéinek, de tudja, hogy megfelelő lelki érettség nélkül ezek elvonják a figyelmet a lelki termékenységről és növekedésről.
Mit tehetünk? Annyi jólétet keress és tarts meg, amivel a lelki érettséged meg tud birkózni anélkül, hogy az a lelked kárára lenne. Természetes, hogy életed minden területén virágzást, növekedést szeretnél, de amíg nem válsz megfelelően éretté lelki értelemben, addig Isten csak mérsékelten tudja ezeket rád árasztani, mert tudja, hogy elvonnák a figyelmedet a Kegyelemben való növekedésről.


IMA: Istenem, a Te Szentlelked által ma is tudsz munkálkodni. Gyújtsd lángra szíveinket, hogy ne a kifogásainkat akarjuk elhitetni Veled, hanem szánjuk oda teljesen életünket Neked. Csak így tudsz minket lelkileg éretté, gyümölcsözővé tenni. Krisztus nevében támogass minket ebben, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...