2023. november 19., vasárnap

A terméketlen imaélet okai

Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Máté evangéliuma 6. fejezet 7. vers




Minden keresztény számára az imádság egy rendkívüli lehetőséget jelent arra, hogy Istennel és az Ő országával kerüljön összeköttetésbe. Miért van az, hogy némely keresztények imaélete teljesen meddő és csak szószaporításhoz hasonló, mások pedig ( Lásd Isten embereit a Bibliában), csodálatos dolgokat visznek véghez az imádság által életükbe áramló mennyei erő által? Isten személyválogató lenne? Semmiképpen!

Ha úgy érzed, hogy az imádságod, imaéleted meddő, először is vizsgáld meg, hogy van-e valami az Isten és közötted olyan módon, hogy akadályozza a mennyei "adást"?

" Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1 János 1:9) Nézd csak mit mondott Isten azoknak, akik ugyan az Ő népéhez tartoztak, de minden imádsággal kapcsolatos erőfeszítésük kudarcot vallott: " Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg."

Kérd Istent, hogy vizsgálja meg életedet és ha van olyan bűn, amiben folyamatosan élsz és elválaszt téged az Istennel való közösségtől, fedje fel azt a számodra, tudatosítsa benned és légy kész búcsút inteni annak a bizonyos bűnnek vagy bűnöknek. Bánd meg, valld meg, kérd és fogadd el az Isten bocsánatát és kegyelmének erejét, hogy a segítségével magad mögött hagyhasd azt a bizonyos bűnt.

Egy második dolog, amit érdemes megvizsgálnod, hogy mennyire vágysz Isten akaratának kibontakozására személyes életedben? Hiába imádkozol, ha nem vagy kész alávetni életedet Istennek és folyamatosan olyan dolgokat kérsz Istentől, amelyek nem az Ő dicsőségét szolgálnák elsősorban, hanem a te vágyaidat, elképzeléseidet.

" Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni." ( Jakab 4:3) Önmagában jónak és nemesnek tűnhet az, amit Istentől kérsz, de ha csak rólad szól az egész, az imaéleted eredménytelen marad.

Harmadszor, vizsgáld meg, hogy Istenben vetett hittel és bizalommal imádkozol-e?

"És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok. ( Máté evangéliuma 21. rész 22. vers)" Ha az imádságodhoz nem társul az Istenben vetett hit, ne is reméld, hogy bármit kapni fogsz Istentől.

Negyedszer, vigyázz, hogy ne állj az Isten útjába! " Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. 130. zsoltár 5. vers) Sok keresztényt láttam már, aki ugyan imádkozott, kért, várt bizonyos dolgokat Istentől, de közben a maga kezébe is vette a dolgait. Ezzel pedig korlátozta Isten hatalmának, dicsőségének kiáradását életében. Ha Istenben bízol, akkor várj az Ő válaszára, ha pedig nem, akkor tedd amit jónak látsz. Ha Ő vezet arra, hogy tégy valamit, annak áldása lesz. Ha pedig arra indít, hogy most várj, maradj veszteg, akkor azáltal fog megdicsőülni Isten életedben.

Ötödször, törekedj arra, hogy minél jobban megismerd Isten akaratát. " Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. 1 János 5:14)

Isten az Ő akaratát a Bibliában jelentette ki és a Biblia az eszköz, amelyben a Szentlélek erejével és tanácsával elmélyülve, egyre jobban meg fogod ismerni Istent és az Ő teljes akaratát. Ne álltasd magad! Ha nem érdekel az Isten szava, nem fogsz nagy áttöréseket megélni imaéletedben sem.

Végül, légy folyamatos és kitartó az imádkozásban egészen addig, amíg a mennyei célba nem érsz. " Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem." ( 55. Zsoltár 17. vers) Gonosz időket élünk. A lelkünk ellensége sokakat elhitet, félrevezet, elgáncsol és tönkretesz. Ha talpon akarsz maradni, légy folyamatos az imádkozásban.

És ne feledd! Ha az imaéleted terméketlen, az nem azért van, mert Isten megváltozott. Csakis a te "készülékedben" keresd a hibát!


IMA: Istenem, tégy engem olyan imádkozóvá, akiben gyönyörködhetsz és akinek az imaéletét gyümölcsökkel koronázhatod meg. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...