2023. november 24., péntek

Örökké tartó jutalom

Hanem hirdetjük, amint meg van írva: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett", azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. 1 Korintus 2:9-10. versek



Egy üzletember, aki világszerte nagyon sikeres vállalkozásokat működtetett és nagyon nagy vagyonra tett szert, így szólt az éppen egymással veszekedő gyermekeihez:
" Fiaim! Ha leültök velem a vacsoraasztalhoz, megbékéltek egymással, és vacsora után segítetek nekem elmosni az edényeket, bőségesen meg foglak jutalmazni titeket. Magánrepülőgépem rendelkezésetekre fog állni, hogy elrepülhessetek a világ minden olyan tájára, amit mindig is látni szerettetek volna. Emellett ti is felkereshetitek barátaitokat és az ajánlatot elmondhatjátok nekik is, hogy csatlakozhassanak hozzátok."
A három gyermekből kettő azonnal felpattant és megragadta apjuk nagylelkű ajánlatot. A harmadik legyintett egyet és unottan elővette a Tv távirányítóját, hogy megnézzen valamilyen műsort a televízióban. Egy életre szóló lehetőséget hagyott ki, hogy kicsit nézhesse a televíziót.
A másik két fiú, a mosogatás után izgatottan beszélgettek az előttük álló csodálatos utazásokról és lelkesen hívták meg minden barátjukat. Egyáltalán nem tűnt nehéznek számukra beszélni barátaiknak erről a csodálatos lehetőségről.
Amikor elhiszed, hogy Jézus Krisztus a te bűneid miatt halt meg és megigazulásodért támadt el, a Szentlélek újjászülő ereje által bekerülsz Isten családjába.
A Mennyei Atyánk olyan csodálatos jutalmat ajándékozott nekünk, gyermekeinek, hogy a gazdag vállalkozó édesapa jutalma semmi ahhoz képest.
Ha te is hajlandó vagy csatlakozni Isten "asztalához", Isten újjászületett gyermekeinek asztalához, ha hajlandó vagy szolgálni mások felé, és lelkesen megosztani mindenkivel a mennyei Atya ajánlatát, akkor olyan jutalmak várnak rád, amelyeket pusztán az elméddel és a képzeleteddel nem tudsz sem elképzelni sem sejteni. " Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja. ( 2 Timóteus 2. fejezet 11-13. versek)
Amit a földi életedben teszel, ilyen értelemben örökkévaló visszhangjai lesznek. Olyan rövid ez a földi élet. Úgy eltelik, mintha fénysebességgel repülnénk. Milyen nagy ostobaság lenne nem félretenned azokat az akadályokat, amelyek elterelik a figyelmedet az Atyáról és az Ő csodálatos ajánlatáról, csak azért, hogy a rövid földi életedben azt tedd, amit te jónak látsz.



IMA: Istenem, köszönöm, hogy Szentlelked által kijelentetted nekünk a Szentírásban azt, amit mi el sem tudtunk volna képzelni. Segíts megragadni Krisztust teljes szívünkből és másokkal is megosztani kegyelmed és jóságod gazdagságát. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...