2023. december 19., kedd

A testté lett Ige

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János evangéliuma 1. fejezet 14. vers


Amellett, hogy emlékszel Krisztusra, mint aki testet öltött egy napon, nem szabad elfeledkezned az emberré létele előtti voltáról. Amellett, hogy emberré lett, Ő a Mindenható Isten is. Ha nem lett volna Isten is, semmit sem ért volna golgotai kereszthalála. Miért? Mert, minden ember a bűn örökségével születik, az emberiség bűneiért pedig egy teljesen tiszta, bűntelen ember halálára volt szükség.
Örülj hát Jézus Krisztusnak, aki testet öltése előtt is ott volt az Atyánál és minden Általa és Rá nézve teremtetett.
Nincs az a karácsonyi ajándék, amelyik felvehetné a versenyt azzal az értékkel, amit Jézus Krisztus által kaptál.
Ő az, aki képes eltörölni bűneidet és olyan távol dobni magától, mint amilyen távol van kelet a nyugattól.
" Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1 János 1:9
Ezzel megszabadít téged minden ítélettől. Ez pedig teljes szabadságot és nyugalmat jelent számodra a halálfélelemmel és a jövőtől való félelemmel szemben.
Ezen kívül, Ő soha el nem múló élettel ajándékozza meg azokat, akik Benne hisznek. Dicsérd és magasztald ma Isten megtestesült Szavát.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy Te megszülettél és emberré lettél, hogy Nekem örök életem és üdvösségem lehessen. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...