2023. december 28., csütörtök

Krisztus növekedjen-énünk kisebbé legyen!

Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
János evangéliuma 3. fejezet 30. vers



Semmi sem olyan elrettentő Keresztelő Jánosban, mint ez a rövid elmélkedése Jézus Krisztusról.
János kezdettől fogva világossá tette, hogy nem ő a Messiás (Krisztus). Az ő szolgálata arról szól, hogy Krisztusra mutasson és Krisztushoz hívja az embereket.
Amikor Jézus eljött Keresztelő Jánoshoz, János hangos szóval ilyen kijelentést tett:
Íme! Az Isten Báránya, aki elveszi az világ bűneit!”
János nem az emberek kicsinyes érvei miatt, vagy a Krisztushoz csatlakozó követői miatt kezdett összpontosítani önmagáról Krisztusra.
János ujjongva örült, mint a „vőlegény” barátja annak, hogy a vőlegény rátalált menyasszonyára.
Ilyenkor kicsinyektől és nagyoktól szoktuk kérdezni, hogy mivel maradtak a karácsonyi ünnepek után?
Milyen könnyen elveszítjük Krisztust szemünk elől, aki azért jött, hogy megszabadítson bűneinkből és az válik fontossá, hogy mit kaptunk vagy nem kaptunk meg…
Tegyük fel magunknak a kérdést: Telve van-e a szívünk örömmel pusztán azért, mert meghallottuk Krisztus hangját?
Jaj, azoknak a „keresztényeknek”, akik azért csatlakoztak Krisztus gyülekezetéhez, hogy önmagukat tegyék naggyá úgy, hogy Krisztust és az Ő beszédét lábbal tiporják.
Jaj, azoknak a „keresztényeknek”, akik Isten beszédét semmibe veszik, helyette emberi rendeleteket hirdetnek úgy, mintha Isten szavát hirdetnék.
Jaj, azoknak a „keresztényeknek”, akik kizsákmányolják az árvát és felemésztik az özvegyasszonyok házát, emellett pedig hosszasan imádkoznak képmutatásból.
Jaj, azoknak a „keresztényeknek”, akik Krisztus nevében magukat, jó cselekedeteiket, tanaikat emelik magasra. Semmi haszna nem lesz fáradozásuknak.
Jaj azoknak, akik Krisztus nevében, de saját maguknak alapítanak gyülekezeteket, hogy önmagukat legeltessék, és nem Isten gyülekezetét.
Egy napon Krisztus dicsőségesen vissza fog térni a Földre. Mindazok, akik meghallották az Ő hangját és hittek annak, csatlakozni fognak a Krisztust dicsőítők seregéhez és énekelni fogják: "Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti". (Jelenések könyve 19. fejezet 6-8). Milyen dicsőséges nap lesz az!


IMA: Drága Istenem! Segíts nekem, hogy ne gabalyodjak bele a saját önző érdekem hálójába. Annyi minden akarja elvonni a figyelmem Rólad Krisztusom, segíts nekem Rád összpontosítani. Szeretnék minden egyes napon Krisztus drága szeretetére összpontosítani és erőt meríteni belőle egészen addig, amíg visszajön. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...