2024. január 6., szombat

Isten bölcs szeretete

Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Jakab levele 1. fejezet 5-6. versek



Nem is olyan rég hallgattam egy rabbit, aki arról beszélt, hogy minden embernek van egy "állati" lelke és van egy "isteni" lelke. Ezzel azt akarta mondani, hogy minden ember szembe kell nézzen azzal, hogy a földi élete során, a lelkében, tudatában, elméjében harc dúl.

Naponként, ha nyitott vagy rá, akkor Isten bölcsessége, hangja, késztetése eljuthat elmédbe, szívedbe, életedbe, de a lelked ellensége is bombáz az ő "kéretlen üzeneteivel."

Isten hangja azt mondja, hogy habár az Isten elleni lázadás tönkretette az emberiséget, eltorzította az ember jellemét, gondolkodását, életvitelét, de Jézus Krisztus által, bűnbánatot tartva, új szívet, jellemet, célt, értéket, bölcsességet nyerhet és az Isten gyermekévé, örökösévé válhat a Szentlélek által.

Ha Krisztus követő embernek tartod magad, akkor is ott van ez a két "hang" az életedben. Egyik hang arra ösztönöz, hogy imádság és a Biblia olvasása által mélyülj el az Isten bölcsességében a Szentlélek által, a másik hang pedig arra ösztönöz, hogy csak menj a nagy többség után. Nehogy elhidd, hogy te valaha is előre haladhatsz a hit dolgaiban, csak tedd azt, amit a nagy többség és fogadd el, hogy végső soron egy értéktelen vesztes vagy és az is maradsz. Azok a "keresztények" akik ezen gondolatok jegyében élik életüket, nincsenek meggyökerezve semmiben, ma ezt, holnap azt hiszik, ma ezt, holnap azt mondják, ma ezt, holnap azt gyakorolják. Éppen ezért hasonlítja őket Isten beszéde a tenger hullámaihoz, amelyek ki vannak szolgáltatva a szél szeszélyeinek. Ide-oda csapongnak.

Ezen felfogás képviselőire az is jellemző, hogy nem tudják hogy az életük végső soron hova fog torkollni az örökkévalóságot tekintve: " Majd Isten eldönti mi lesz. Nem tudja azt senki előre. stb. stb."

Isten az Ő bölcsessége által arra ösztönöz, hogy értsd meg és fogadd el a Krisztusban megnyilvánult szeretetét, fogadd el azt az új életet, amelynek alapja az Istentől nyert új szív, gondolkodás, értékrend, és a Szentlélek által növekedj befogadva az Isten bölcsességét, szeretetét, kegyelmét személyes életedbe.
Ne önmagadra vagy a földi életedre koncentrálj elsősorban, hanem Krisztusra és Isten országára, hogy bölcsen élhess és maradandó kincseket gyűjthess. Te melyik hangnak engedsz?

IMA: Istenem, kérlek, hogy a Te bölcsességeddel irányítsd lépteimet ebben az évben is. Krisztus nevében, Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...