2025. január 15., szerda

A kanyaron túl

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá,
és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Példabeszédek könyve 3. fejezet 5-6. versek



Körülbelül 17 évvel ezelőtt, egy szép nyári napon, kirándulni indultam egy csapat fiatallal. Egy kisbusszal haladtunk, én az anyósülésen ültem a sofőr mellett és egy olyan útszakaszhoz értünk, amely felfele kanyargott a fenyvesek között. Az út keskeny volt és ahogy haladtunk egyre feljebb, láttuk az út melletti szakadékot. Egy beláthatatlan kanyarhoz érkeztünk és a sofőr előzésbe kezdett.
Amikor sikerrel vette az előzést, a következőt kérdeztem tőle: " Ha most jött volna egy másik autó a saját sávjában amikor a kanyarban előztél, mit tettél volna?"
A sofőr rám nézett és mosolyogva igy szólt: " De nem jött semmi."
Az életben vannak "beláthatatlan kanyarok." Mindent jól megtervezhetsz, mindent jól átgondolhatsz, mindenre "felkészülhetsz", de, hogy mi vár a következő kanyar után nem tudhatod.
Érted már, hogy milyen korlátolt a mi elménk? Isten viszont felülnézetből látja az egész életedet. Látja hol vagy és azt is látja, hogy mi következik a következő "kanyar után", sőt Ő maga is ott tud lenni az életed minden beláthatatlan kanyarjában. Ő előre egyengetni tudja számodra azokat az utakat, amelyeken át akar vezetni és a következő lépéseidet is annak a fényében határozza meg, amit te még nem tudhatsz és nem láthatsz, de Ő már előre látja azokat. Ezért fontos, hogy Bízz Istenben, gondolj Istenre és minden utadon, dolgodban, vállalkozásodban hívd segítségül Őt.
A józan észnek természetesen nagyon fontos szerepe van. Nem vétkezel, ha használod az értelmed és például betartod a közlekedési szabályokat és ezzel megóvod magad és mások életét is a katasztrófától.
Az életben vannak fizikai, lelki, gazdasági, fizikai stb. törvények és ha azokat megszeged, azért fizetned kell. Éppen ezért fontos, hogy ne olyan dolgokban várd Isten tanácsát, amikkel kapcsolatosan már régen megmondta neked, hogy mit kell tenned. Tedd meg, amit Isten elvár tőled és
Azt azonban nagyon fontos megértened, hogy Isten nélkül, csupán a saját magad "talpraesettségére", értelmére, esetleg más emberek értelmére támaszkodva nem fogsz maradandó eredményeket elérni.
A döntést Isten a mai napon a te kezedbe helyezi. Szabad döntés lehetőségével áldott meg és te döntöd el, hogy mire, kire támaszkodsz, de tudnod kell, hogy a döntésed következményeit magadnak kell hordoznod.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy legjobban szeretsz engem az egész világon. Bízom Benned! Meghaltál értem. Rád, és csakis Rád akarom bízni az életemet. Minden utamon, tervemben kérem a Te tanácsodat, vezetésedet, gondviselésedet. Szeretném cselekedni a Te akaratodat, tanácsodat. Krisztus nevében segíts ebben, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az életet jelentő kapcsolódás

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhette...