.png)
A megtérés nem csupán egy érzelmi élmény vagy egy vallási szertartás, hanem a gondolkodásmódod gyökeres megváltozása. Az eredeti görög szó, a metanoia, amelyet megtérésnek fordítunk, valójában azt jelenti: „gondolkodásmód megváltoztatása.” Ez azt jelenti, hogy másképp kezdünk gondolkodni Istenről, önmagunkról és a világról. A gondolkodásunkat az Isten Szavához igazítjuk naponként.
A mai korban azonban sokan úgy gondolják, hogy a szentség elérhetetlen, vagy egyszerűen felesleges. Gyakran halljuk: „Mindenki hazudik néha”, „Egy kis lopás nem nagy ügy” " Nincs olyan ember, aki néha ne csalná meg a házastársát„ " Ha az érdeke úgy kívánja, mindenki tesz olyat, amit később szégyell." Ha mindenki így csinálja, akkor én is megtehetem.” Az ilyen gondolkodásmód azonban teljesen ellentétes Isten akaratával és elhívásával. Ő azt akarja, hogy ne a régi természeted, hanem az Ő jelleme határozza meg az életedet.
Amikor elfogadod Krisztust, egy új életet kapsz. Ez az új élet nemcsak a cselekedeteidben, hanem a gondolkodásodban is meg kell, hogy mutatkozzon. Az igazi hit nem csupán azt jelenti, hogy hiszel Isten létezésében, hanem azt is, hogy bízol Benne annyira, hogy átadd Neki az életed irányítását.
Ezért az első lépés az, hogy tudatosan változtatsz. Nem engedheted meg, hogy a mai világ normái határozzák meg az értékrendedet. Ha Krisztust követed, akkor el kell döntened, hogy a régi, bűnös természeted helyett a Szentlélek vezetésére hallgatsz. Amikor így cselekszel, tanúbizonyságot teszel arról, hogy valóban hiszel Istenben, és engeded, hogy Ő formálja a jellemedet.
Igy történhet meg az, hogy megtérésed előtt talán lelkiismeret furdalás nélkül loptál, de megtérésed után, már nem teszed többé. Ezt a szokást felszámolod és helyette az adakozás szokását iktatod be életedbe. A megtérésed előtt szokásoddá vált a pletykálkodás, fecsegés, kétértelmű, perverz viccek hallgatása, mondása, de utána megszólal a lelkiismereted, amikor erre a területre tévedsz és a Szentlélek figyelmeztet Isten szava által. Igy látja meg benned a környezeted a Krisztus kegyelmének átformáló erejét.
A világnak nincs szüksége „korrupt kereszténységre.” A világ nem fogja elhinni, hogy te egy szent Istent követsz úgy, hogy közben ugyanazt a szentségtelen életet éled, mint az istentelen emberek. Nem lehetsz hiteles bizonyságtevő, ha ugyanúgy gondolkodsz és élsz, mint mindenki más. Az emberek nem a megalkuvást keresik, hanem a valódi reménységet.
A szentség tehát nem elérhetetlen, és nem is lehetetlen, mert ha az lenne, Isten nem kérné tőlünk. Az Ő Szentlelke által egy olyan cél, amire minden egyes nap törekszünk. Nem azért, hogy kiérdemeljük Isten elfogadását, hanem azért, mert Ő már elfogadott és kegyelme által új életet adott. Ez az a cél, amelyre Isten hívja el övéit. Nem saját erődből kell szentté lenned, hanem engedned kell, hogy Isten Szentlelke végezze el benned ezt a munkát. Fontos azonban, hogy Isten munkatársa légy ebben és engedelmeskedj Isten tanácsának, Szavának, amikor arra ösztönöz téged. Ha ezt teszed, életed nemcsak Isten dicsőségét tükrözi majd, hanem másokat is Krisztushoz vonzhat.
Ima: Mennyei Atyám! Hálát adok Neked, hogy elhívtál a sötétségből a világosságra. Kérlek, segíts, hogy ne a régi természetem kívánságai szerint éljek, hanem a Te szentséged legyen az életem iránytűje. Változtasd meg a gondolkodásomat, hogy ne a mai világ romlott erkölcsi normáihoz igazodjak, hanem a Te akaratodhoz.
Add, hogy ne csak szóban, hanem tetteimben is bizonyságot tegyek Rólad! Töltsd be a szívemet Szentlelkeddel, hogy minden nap Benned élhessek, és másokat is Hozzád vezethessek.
Jézus Krisztus nevében, Ámen.
Add, hogy ne csak szóban, hanem tetteimben is bizonyságot tegyek Rólad! Töltsd be a szívemet Szentlelkeddel, hogy minden nap Benned élhessek, és másokat is Hozzád vezethessek.
Jézus Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése