2025. május 16., péntek

Az isteni egység titka

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”
Mózes első könyve 2. fejezet 24. vers



Ez az igevers az első házasság történetét idézi: Ádám és Éva szövetségét, de egyúttal Isten örök tervébe is bepillantást enged. A házasság nem pusztán két ember földi szövetsége. Az örökkévalóság lehelete van rajta. Mert amikor férfi és nő „egy testté” lesz, az nemcsak fizikai vagy érzelmi, hanem szellemi egységet jelent: az Istennel való egység tükröződését.
A szeretet, amely összeköt, nem csupán romantikus szenvedély, nem csupán hormon vezérelt fellángolás, hanem egy isteni döntés: „úgy szeretlek, ahogy vagy, és hű maradok akkor is, amikor te éppen nem vagy szerethető.” Mindezt nem azért teszem, mert nincs választásom, hanem azért teszem, mert szabad vagyok arra is, hogy ilyen önzetlen döntést hozzak.
És ebben az isteni szeretetben a nő nem alárendelt, nem kevésbé értékes, nem másodrangú. Az Újszövetség világosan kimondja: „…örököstársai vagytok az élet kegyelmének” (1Péter 3:7). Férfi és nő egyaránt Krisztus örököstársai, ha élő hitre jutottak Krisztusban. Ez nem csak egy teológiai tétel. Ez az isteni igazság.
A nő Isten képmásának hordozója. Éppen annyira, mint a férfi. Másképp, Istennek egy másik oldalát bemutatva, de ugyanolyan értékes módon. Az igazi válasz tehát nem a hím-sovinizmusban van, és nem is a feminizmusban. Mindkettő tévút, mert önmagukból indulnak ki. Az igazság Krisztusban van. Mennyire felszabaditó ez. Nem kell férfivá válnod ha nőnek születtél azért, hogy teljesebb életed legyen. Nem kell nővé sem válnod, ha férfinak születtél, hogy boldog légy. a nemiséged nem akadály, nem hátrány, hanem Isten ajándéka.
Mert férfi és nő Krisztusban találhatja meg igazán önmagát. Olyan sok nő mondja:
" Nem tudok igazi nőként élni, mert nincs mellettem egy igazi férfi."
Olyan sok férfi mondja: " Nem tudok igazi férfiként élni, mert nincs mellettem egy igazi nő."
A valóság azonban az, hogy csakis Isten által, Isten segítségével tudod helyesen értelmezni önmagad, a nemiségedet, hogy utána felszabadultan, szabadon tudd megélni a férfiasságod vagy a nőiességed. Őbenne ismerjük fel, kik vagyunk. Istenben ismerheted fel, hogy szerethető vagy, megváltott vagy, elhívott vagy. És csak miután ebben az isteni tükörben megláttad önmagad, leszel képes a párodra is igazán ránézni: nem birtokolni, nem irányítani, hanem társul fogadni őt.
A férfi és nő más. De ez a másmilyenség nem ellentét, hanem lehetőség az egységre. A nő érzékenysége, gondoskodása, megérzései; a férfi ereje, védelme, iránytű szerepe, ha Isten Szentlelke által működnek, akkor összeolvadnak egy tökéletes egésszé.
A házasság nem a másik megváltoztatásának terepe, hanem a feltétel nélküli szeretet tanulásának iskolája. Itt lesz igazán próbára téve, mit jelent türelmesnek, hűségesnek, megbocsátónak lenni. Ez nem azt jelenti, hogy a társadnak és neked nem kell fejlődnötök, hanem azt jelenti, hogy megértettétek egyedül a feltétel nélküli szeretet az a táptalaj, amelyben megszülethet az igazi változás, az igazi fejlődés.
Ebből fakadóan fontos tudnod, hogy a szeretet lehet feltétel nélküli, de a harmonikus, Istennek tetsző működésnek, házasságnak igenis megvannak a feltételei. Alázat. Taníthatóság. Napi kapcsolódás Istenhez és egymáshoz. Együtt tanulni, együtt fejlődni. Isten munkatársaiként élni, nem egymás ellen, hanem egymásért. A legszebb házasságok nem azok, ahol minden tökéletes, hanem ahol két tökéletlen ember minden nap újra elkötelezi magát arra, hogy együtt járja be az utat, Isten vezetésével. Ez a két ember Isten kegyelme és szeretete által folyamatosan Krisztus jelleméhez hasonlóvá formálódik és ebben nem akadályozzák, hanem segítik egymást.


IMA: Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy Te alkottad a férfit és a nőt: különbözőnek, de nem felsőbbrendűnek egyiket a másiknál. Köszönöm, hogy a házasságban nem zsarnokságot vagy manipulációt szántál, hanem szövetséget, szeretetet, egységet. Segíts felismerni, hogy az igazi önismeret és önelfogadás Benned van.
Taníts úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz minket: türelemmel, megbocsátással, hűséggel. Formáld a szívünket, hogy ne egymást bántsuk, hanem egymást építsük. Add, hogy házasságaink a Te dicsőségedet tükrözzék, és tanúbizonyságai legyenek annak, hogy a Te szereteted képes minden törést meggyógyítani. Jézus Krisztus nevében imádkozom, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az életet jelentő kapcsolódás

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhette...