.png)
Amikor a szőlőtő és a vessző kapcsolatáról beszélünk, nem egy távoli, formális kötelékről van szó. Nem egy ideiglenes kapcsolatról, amit bármikor meg lehet szakítani. Hanem életközösségről. A vessző nem csak a tő közelében van, hanem belőle él. Minden csepp nedv, minden növekedés, minden termés a tőtől jön. Ha leválik róla, nem csak hogy nem terem, hanem meghal.
Igy van ez az ember lelkével is. Amig nem nyit utat Krisztus előtt, Aki maga az Élet a lélek számára, addig nemes egyszerűséggel halott.
Ha pedig valaki Krisztusban van, akkor Krisztusban kell maradnia is. Ez élet-halál kérdése a lelkünk számára.
Jézus Krisztus nem azt mondja, hogy: „ha énbennem vagy, jobb ember leszel”, vagy „akkor majd több áldás ér.” Nem. Ő ennél többet és mélyebbet mond:
„Nélkülem semmit sem cselekedhettek.”
Ez a mondat sokakat megüt. Talán téged is. Krisztus nélkül, Krisztuson kívül semmi olyat, ami Isten szemében értékelhető nem tudsz tenni. Hiszen sok mindent csinálsz az életben. Dolgozol, szeretsz, küzdesz, tervezel. De Jézus Krisztus itt nem az emberi tevékenységekről beszél, hanem a mennyei értékű gyümölcsről. Arról a gyümölcsről, ami nem mulandó, hanem örök értékű: szeretet, öröm, békesség, türelem, hűség… (Galata 5:22). Ezeket nem lehet erőlködve, vallásos akarattal kipréselni, csak úgy teremnek meg benned, ha Krisztus élete áramlik lelkedbe. Ha Benne maradsz.
De mit jelent Benne maradni?
Azt jelenti, hogy nem függetleníted magad Tőle, mert megérted, hogy ez a halálodat, a vesztedet okozná. Nem akarod a gyümölcstermést a saját erődből elérni. Benne maradni azt jelenti, hogy naponta visszatérsz Hozzá: az Igéhez, az imádságban való közösséghez, az engedelmességhez.
Nem csak akkor jössz Hozzá, amikor baj van. Hanem ott maradsz. Ő pedig nem csak ott „van”, hanem ott él benned. És ahol Krisztus él, ott gyümölcs fakad. Mindig valódi gyümölcs.
Talán úgy érzed, nem vagy elég erős. Nincs benned elég szeretet, türelem, bátorság. Nem vagy elég jó. Ez pedig tökéletesen igaz. Krisztus nélkül egyikünkről sem mondható el még az sem, hogy életre való. Olyan élettelenek és haszontalanok vagyunk, mint egy megszáradt szőlővessző. Csak a tűzre lehet dobni. De ha kapcsolódsz Krisztushoz, Aki maga az Élet, akkor minden megváltozik.
Krisztus nem azt kéri, hogy legyél tökéletes és majd utána kapcsolódhatsz Hozzá, az Élet forrásához. Azt kéri, hogy add át magad Neki teljesen és azt, hogy ne válj le Róla. Maradj Benne és Ő majd megteszi, amit te nem tudsz. Az Ő élete átformál, megerősít, és gyümölcsöt terem.
Krisztus nélkül semmit sem tehetsz.
Ima: Uram Jézus, vallom, hogy nélküled semmit sem tehetek. Oly sokszor próbáltam saját erőmből gyümölcsöt teremni, de csak fáradtság és kiüresedés lett belőle. Ma újra Hozzád jövök. Nem akarok többé független lenni Tőled. Taníts meg Benne maradni, nap mint nap, hogy a Te életed munkálkodjon bennem. Adj nekem csendes, kitartó hűséget, hogy ne csak hinni akarjak, hanem élni Veled. Formálj át, hogy életem gyümölcsöt teremjen a Te dicsőségedre. Jézus Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése