Mindannyian együtt voltak, állandóan és egy szívvel-lélekkel imádkoztak. Asszonyok is voltak velük — többek között Jézus anyja, Mária — meg Jézus testvérei is.
Apostolok Cselekedetei első fejezet 12-14. vers
Ismered azt az érzést, amikor két korszak között állsz az életedben? Amikor az, ami addig biztonságot adott, már a múlté, de az új irány még teljesen ködös? Elveszítetted a munkádat, és várod a telefont. Véget ért egy kapcsolatod, és üres a lakás. Megkaptál egy diagnózist, de a kezelés még nem kezdődött el.
Van egy különös kifejezés a lélektanban: liminális tér. Ez az átmenet állapota. A küszöb, ahol a régi ajtó már bezárult, de az új még nem nyílt ki teljesen. Ez a legnehezebb hely az emberi lélek számára, mert néha tele van bizonytalansággal, csenddel és szorongással.
Pontosan ebben a bénító csendben találjuk a tanítványokat az Apostolok Cselekedetek könyvének első fejezetében. Gondoljunk bele a helyzetükbe: Jézus feltámadt, negyven napig velük volt, de most végleg eltávozott. A szemük láttára emelkedett fel a felhőkbe az Olajfák hegyéről. Ott állnak a hegytetőn, magukra hagyatva. Nincs többé a Mester fizikai jelenléte, nem kérdezhetik meg tőle, mi a következő lépés. És mi a feladatuk? Várni. Visszamenni Jeruzsálembe – abba a városba, ahol néhány hete még keresztre feszítették a Vezérüket, és ahol az életük egy hajszálon függ –, és várni a Szentlélek eljövetelét, amiről őszintén szólva fogalmuk sem volt, hogyan fog kinézni.
Mit tesz az ember, ha a jövő bizonytalan, a jelen pedig ijesztő? A legtöbben pánikba esünk, kapkodni kezdünk, vagy teljesen lebénulunk.
Életem során, mint mindenki más én is éltem meg ilyen élethelyzeteket. Emlékszem a kettősségre, amit éreztem legbelül: Egyrészt tudtam, hogy következik az életemben egy következő fejezet (akkor is, ha akkor még nem rajzolódott ki előttem mi lehet az), és tudtam, hogy a köztes időszakot fel kell használnom arra, hogy a régi élethelyzetből maradt szálakat elvágjam, lelkileg lezárjam a dolgokat, tudtam, hogy készülnöm kell az újra, de ugyanakkor gyakran harcot kellett vívnom a kétkedés gondolataival is. Gyakran "prédikáltam" önmagamnak: " Miért csüggedsz el én lelkem? Miért nyugtalankodsz? Hiszen nemsokára hálát fogsz adni az Úr vezetéséért, szabadításáért."
Az apostolok azonban egyetlen kilométeres sétával valami egészen mást tanítanak nekünk a válságkezelésről és a vezetésről. Bementek a városba, felmentek az emeleti szobába, és bezárták az ajtót.
Nézzük meg közelebbről ezt a szobát. A szöveg részletesen felsorolja a neveket: Péter, János, Jakab, András... Ott van Máté, a volt vámszedő, aki egykor a római elnyomóknak dolgozott, és ott van Simon, a zélóta, aki radikális szabadságharcosként korábban talán az első tőrt döfte volna egy Máté-fajta kollaboránsba. Ott vannak az asszonyok, és ott vannak Jézus testvérei is – azok a testvérek, akik a János evangéliuma szerint korábban nem hittek Benne, sőt, bolondnak nézték.
Az első századi rabbinikus hagyomány, a Talmud világosan bemutatja, milyen mély törésvonalak húzódtak a zsidó társadalomban a különböző politikai és vallási csoportok között. A farizeusok, szadduceusok, zélóták és a köznép tagjai sokszor szóba sem álltak egymással. Egy asztalhoz ülni velük? Elképzelhetetlen volt.
Mégis, ebben az emeleti szobában valami csoda történik. A szöveg azt mondja: „Mindannyian együtt voltak, állandóan és egy szívvel-lélekkel imádkoztak.” Az eredeti görög szövegben itt a homothumadon szó szerepel. Ez egy zenei kifejezés: azt jelenti, hogy különböző hangok egyetlen, harmonikus akkorddá olvadnak össze. Itt még nem a Szentlélek munkálta egységről van szó, hiszen ez a kifejezés szerepel olyan helyen is a Bibliában, ahol mondjuk egy akarattal rohantak rá Krisztus egy követőjére, hogy kivégezzék. Itt azonban nem erről van szó. Egy akaratuk pozitív dolgokat eredményezett, mert Krisztus szava iránti engedelmesség eredményezte és az imádkozás szükségessége motiválta.
Hogyan képesek ennyire különböző emberek – csalódott halászok, politikai ellentétek, korábbi szkeptikusok – egy szívvé válni a bizonytalanság közepén?
Úgy, hogy a közös fókuszuk nagyobb volt, mint a különbségeik. Nem a félelmeikre néztek, és nem egymás múltját emlegették fel. Nem azzal foglalkoztak, hogy Péter megtagadta Jézust, vagy hogy a testvérei nem hittek benne. Letették a sérelmeiket a küszöbön, mert rájöttek, hogy a várakozás ideje nem az elpazarolt idő, hanem a felkészülés ideje. Nem a saját akaratuk, ötleteik voltak a középpont, hanem Krisztus parancsa: " Menjetek vissza Jeruzsálembe és várjátok meg az Atya ígéretét."
Mennyi ideig tartott az imádkozás? Állandósult. Ha élted már meg azt, hogy egyszerűen éheztél Isten Szavára és kibuggyant belőled az imádság úton-útfélen akár dicsőítés, akár könyörgés formájában, nagyon jól tudod milyen ez. Ha azonban óranézegetős ember vagy, aki az Isten Szavára és az imádkozásra csak keresztény kötelességként tekintesz, akkor azt fogod gondolni: " Hogy bírták? Nekem egy vagy két óra istentisztelet is nagyon hosszú.
Amikor az életed a „senki földjén” jár, a legnagyobb kísértés az elszigetelődés és a vádaskodás. De a Biblia azt tanítja, hogy az áttörés mindig a közösségben és a csendes kitartásban születik meg. Nem az számít, mekkora a vihar körülötted, hanem az, hogy mi van a „szobádban”. Van-e benne békesség? Van-e benne megbocsátás? Van-e benne ima?
Ha most a küszöbön állsz, és nem látod a következő lépést, ne kapkodj. Menj be a belső szobádba. Keresd meg azokat az embereket, akik hittel tudnak melletted állni, Isten Szavának való engedelmességre törekszenek és éhezik az Istennek való kapcsolatot, még ha teljesen másképp látják is a világot, mint te. Az egy szívvel-lélekkel végzett ima nem változtatja meg azonnal a körülményeket – a tanítványoknak is napokig kellett várniuk –, de megváltoztatja a szívedet, hogy készen állj arra, amit Isten tartogat számodra. Emlékszem egy fiatal kérdésére: Azzal, hogy imádkozom megváltoztathatom Isten akaratát? Rávehetem olyan dolgokra, amiket Ő nem akar?" A válasz nem. :) Az imádkozás lényege pontosan az, hogy a te akaratod változzon meg, te hangolódj rá az Isten akaratára és így olyan dolgokat fogsz kérni, amelyek egyeznek Isten akaratával és tapasztalni fogod az imáid teljesülésének csodálatos kiváltságát. A vihar előtti csend nem a vég, hanem az új kezdet előszobája.
Ima: Mennyei Atyám, vallom, hogy sokszor nehéz megállnom a bizonytalanságban. Amikor a múlt kapui már bezárultak, de a jövőt még nem látom, könnyen eluralkodik rajtam a félelem és a kapkodás. Köszönöm a tanítványok példáját, akik a bizonytalanság idején nem egymás ellen fordultak, hanem egy szívvel Tehozzád kiáltottak. Kérlek, adj nekem is türelmet a várakozáshoz, és békességet a liminális terekben. Segíts, hogy le tudjam tenni a sérelmeimet, és azokra a kapcsolatokra fókuszáljak, amelyeket Te adtál mellém az épülésre. Formáld a szívemet a csendben, hogy amikor eljön az áttörés ideje, készen álljak a Te hívásodra. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése