Kegyelem és erő

István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Azonban egyes cirénei, alexandriai, ciliciai és kis-ázsiai zsidók, akik az úgynevezett szabadosok zsinagógájához tartoztak, vitatkozni kezdtek Istvánnal. De a Szent Szellem olyan bölcsességet adott Istvánnak, hogy annak a vitatkozók nem tudtak ellenállni. Apostolok Cselekedetei 6. fejezet 8-10. versek



1947-ben egy fiatal sportoló, Jackie Robinson lépett pályára az amerikai baseball-bajnokságban. Ő volt az első fekete bőrű játékos a legmagasabb ligában. Amit az első hónapokban kapott, az leírhatatlan volt. Az ellenfelek gúnyolták, a nézők pfujoltak, szándékosan vitákat és verekedéseket akartak provokálni körülötte. A klubvezetője, Branch Rickey a szerződéskötéskor egyetlen dolgot kért tőle: „Olyan embert keresek, akinek van elég bátorsága ahhoz, hogy NE vágjon vissza.” Robinson nem állt le veszekedni. Nem ment bele a sárdobálásba. Egyszerűen zseniálisan játszott. A játéka, a méltósága és a hidegvére olyan áttörést hozott, hogy a legvadabb kritikusai is elnémultak. Nem a szavaival győzött, hanem a jelenléte súlyával.
Voltál már olyan helyzetben, hogy minél jobban mentek a dolgaid, annál több bírálód akadt? Amikor elkezdesz építkezni, fejlődni, vagy egyszerűen csak hűségesen és tisztességesen élni, hirtelen előbújnak a fotelkritikusok. Azok az emberek, akiket hiába hivsz, hogy veled együtt végezzék a munkát, mert eszük ágában sincs, de pontosan tudják, te mit csinálsz rosszul. A legfájóbb, amikor szellemi vagy elvi köntösbe bújtatva akarnak fogást találni rajtad, csak azért, hogy elbizonytalanítsanak vagy elvonják a figyelmed a lényegről.
A provokáció egy lelki csapda. Arra való, hogy kirántson a békességedből.
Pontosan ezzel kellett szembenéznie a a magasztos, megkérdőjelezhetetlen jellemű Istvánnak is.Az asztalok körül kezdte. Ott, ahol az özvegyekről kellett gondoskodni. Ott, ahol könnyű lett volna azt mondani: „Ez csak gyakorlati munka.” Ott, ahol nem a taps volt a jutalom, hanem az engedelmesség. De Isten látja az asztalok melletti hűséget is. És egyszer csak azt olvassuk Istvánról, hogy telve volt Isten kegyelmével és erejével. Ez a kettő együtt különösen fontos. Kegyelem és erő. Mert az erő kegyelem nélkül könnyen keménységgé válik. A kegyelem erő nélkül pedig sokszor csak kedves beszéd marad, amely nem tud áttörni a sötétségen. Istvánban mindkettő jelen volt. Nem csupán igazságot mondott. Kegyelemmel mondta. Nem csupán szeretettel beszélt. Erővel beszélt. Nem csupán szolgált. Isten jelenléte nyugodott rajta. Ezért történtek nagy csodák és jelek a nép között. De figyeld meg: ahol Isten kegyelme és ereje megjelenik, ott előbb-utóbb az ellenállás is felébred. Nem azért, mert valami rosszul működik. Hanem mert a világosság zavarja a sötétséget. A másik ok pedig az, hogy Isten mindig döntésre hivja az embert: világosság vagy sötétség? Mindkettő jelen van és döntsd el, hogy melyik előtt nyitod meg a szivedet. A támadók a „szabadosok zsinagógájából” jöttek. A történelmi és rabbinikus háttérből tudjuk, hogy ők olyan zsidók voltak, akiket korábban a rómaiak rabszolgaságba hurcoltak, de aztán felszabadultak (libertini). Hazatértek Jeruzsálembe, és paradox módon, miközben jogilag már szabadok voltak, lelkileg a saját megfelelési kényszerük, merevségük és keserűségük rabszolgái maradtak. A szabadság története ott volt a nevükben. Mégis szembekerültek azzal az emberrel, aki az igazi szabadságról tett bizonyságot Krisztusban. Ez fájdalmas kép. Lehet valakinek szabadság a nevében, miközben a szíve még rab. Rabja a vallásos büszkeségnek. Rabja a megszokott gondolkodásnak. Rabja annak, hogy mindig neki legyen igaza. Rabja annak, hogy Istennek is bele kell férnie abba, amit ő már elfogadhatónak tart. Mert nem minden rabság lánccal kezdődik. Van, akit a sértettsége kötöz meg. Van, akit a hagyománya. Van, akit a félelme. Van, akit a saját igazsága. Van, akit az a kép, amit önmagáról akar fenntartani. István ellen vitatkozni kezdtek. István ellen vitatkozni kezdtek. Ez önmagában nem baj. A zsidó tanulás világában a kérdés, az érvelés, a vita nem volt idegen. A Tóra körül élő közösségekben természetes volt, hogy az Írást komolyan veszik, kérdeznek, ütköztetnek, magyaráznak. De itt nem kereső szívű beszélgetésről van szó. Itt olyan vitáról olvasunk, amely már nem az igazságot keresi, hanem a másikat akarja legyőzni. Ez ma is gyakori. Van beszélgetés, amelyben az ember tanulni akar. És van vita, amelyben csak győzni akar. Van kérdés, amely alázatból születik. És van kérdés, amely mögött már kész ítélet áll. Van, aki azért kérdez, mert keresi Istent. És van, aki azért kérdez, mert fél attól, hogy Isten esetleg választ ad. István nem azért volt erős, mert ügyesebb vitázó volt náluk. Nem azért, mert hangosabban beszélt. Nem azért, mert jobban tudta forgatni a szavakat. Hanem mert a Szent Szellem bölcsessége volt rajta. Ez egészen más.


IMA: Drága Jézusom, az én Oltalmam és Bölcsességem! Leteszem Eléd a belső feszültségemet. Olyan sokszor belesétáltam abba a csapdába, hogy emberi erőből akartam megvédeni magam, és felvettem a harcot azok ellen, akik bántottak vagy provokáltak. Bocsásd meg nekem, hogy a magam igazát fontosabbnak tartottam, mint a Te békességedet!
Szentlélek, tölts be engem most isteni kegyelemmel és erővel! Amikor a kritika, a rosszindulat vagy az igazságtalanság ér, vonj be a Te jelenlétedbe. Adj a számba olyan bölcsességet, ami nem ebből a világból való! Taníts meg csendben maradni, amikor a csend a győzelem, és taníts meg bátran szólni, amikor Te akarsz beszélni általam. Nem akarok többé a sárban birkózni a bírálóimmal. Rád bízom az igazamat, Te vagy a védelmezőm! Hadd ragyogjon át az életemen a Te megállíthatatlan szabadságod és szereteted! Jézus Krisztus nevében, Ámen!