Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”
De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 19b.-22. versek (Egyszerű fordítás)
A gyökeres változás mindig gyanús a világ szemében. A szomorú, hogy sokszor még abban a keresztény, Istenben hivő világban is, amelyik vallja, hogy mélyen hisz Istennek gyökeres változást hozó hatalmában és erejében.
Amikor valaki, akit mindenki egy bizonyos skatulyába tett, hirtelen teljes fordulatot vesz, a környezete nem elragadtatással reagál, hanem bizalmatlansággal. „Hát nem ő az?” – kérdezték Damaszkuszban, amikor Saul besétált a zsinagógába. Ugyanaz az ember, ugyanaz a hang, ugyanaz a borotvaéles logikai készség – de a motor a lelkében már egy egészen más erőre volt rákötve.
Nem várt éveket. Nem vonult el egy teológiai elefántcsonttoronyba, hogy csendben feldolgozza a történteket. „Azonnal hirdetni kezdte...”
Milyen sokan várunk arra a bizonyos „tökéletes pillanatra”! Azt gondoljuk, majd ha jobban ismerjük a Bibliát, majd ha rendbe tesszük a magánéletünket, majd ha megszűnik a múltunk árnyéka – na, majd akkor kiállunk az igazságért.
A meggyőződés nem a felkészültségből fakad, hanem a személyes találkozásból. Tudhatod magad a világ legfelkészültebb teológiai professzorai között, ha neked nem volt személyes találkozásod Isten csodálatos ajándékával: Jézus Krisztussal és nem tapasztaltad a feltámadott csodálatos erejét, nem érsz semmit a tudományos címeiddel.
Amikor azonban megérint a Szentlélek által a megtestesül Igazság és Szeretet, nem tudsz hallgatni. Nem azért beszélsz, mert mindent tudsz, hanem mert valakit megismertél.
És vannak Istennek ma is "hallgató" tanítványai. Olyanok, akik látják a korrupciót, a sötétséget, a környezetük nagy válságát és a szükséget amelyet csak Krisztus tölthet be, de azt mondják: " Én nem mondok semmit. Ha jót akarsz magadnak, tedd te is ezt."
Egy ilyen bölcs tanácsadómnak egyszer azt mondtam: "Jó neked, hogy megengedheted magadnak ezt a hozzáállást. Én nem engedhetem meg. Akkor sem ha tudom, hogy ezzel a göröngyösebb utat választom. De látom az én mesteremnek Jézus Krisztusnak a lábnyomait, a hithősök lábnyomait és azok mind a göröngyös és keskeny úton vannak." Akik a kényelmes utat választották mind a feledésbe merültek.
A damaszkuszi zsidók nem tudtak mit kezdeni Saullal. Miért? Mert a múltjával akarták őt szembesíteni, de ő már a jövőjéből beszélt.
Amikor a világ rásüti valakire a bélyeget – a bukott ember, a függő, a haragvó, a kudarcot vallott –, Isten pontosan arról a pontról indítja el a legterhelhetőbb tanúit. Abraham Lincoln élete tele volt politikai vereségekkel, idegösszeomlással és családi tragédiákkal, mégis a saját mélységeiből merítette azt az ingathatatlan belső tartást, amivel egy szétszakadt nemzetet egyesített.
Ha teljes bizalommal és bátorsággal odaszánod magad Krisztus követésére, a sebhelyeid nem a hibáid bizonyítékai lesznek immár, hanem Isten kegyelmének az emlékművei.
Az Ige azt írja: „Saul egyre nagyobb erővel bizonyította...”
Az élő hít nem olyan, mint egy bemerítési, konfirmálási, bérmálkozási stb. emléklap, amit megszerzel és amit eltehetsz a fiókodba.
A hit olyan, mint az izomzat: a feszültségben, a szembeszélben és a kihívások között erősödik meg. Saul nem a könnyű terepet választotta. Egyenesen azok közé ment, akik tegnap még a szövetségesei voltak, ma pedig árulónak látták. Azok közé, akikkel valamikor együtt gúnyolta a keresztényeket, együtt szövetkezett ellenük, akik jó barátai, cimborái voltak. Ezek az emberek tudták a legjobban milyen áldozatot kellett hoznia Saulnak, hogy Krisztust követhesse. Feláldozta a teológiai végzettségét, a tisztségeit és a busás fizetéseit. Ahogyan ő fogalmazott: " Krisztusért mindent kárba veszni hagytam..."
Amikor pedig elérkezik élete utolsó szakaszába, szinte látom ahogy ragyogó szemekkel és újjongó örömmel mondja: " Minden egyes másodperc szenvedés, áldozat, lemondás megérte. A harcot megharcoltam, a futást elvégeztek, a hitet megtartottam. Most pedig a győzelmi ünnep következik amint átlépek az örökkévalóságba. Ennek az ünnepnek pedig sosem lesz vége."
A mai ember retteg a megbélyegzéstől. Rettegünk attól, mit szólnak a munkatársaink, a barátaink, rokonaink ha megtudják, hogy elköteleztük magunkat Krisztus mellett. Féltjük a jó hírünket, a pozíciónkat. De őszintén: Ki lesz az, aki majd odaáll melléd az utolsó napon, amikor Isten élőket és holtakat ítéletre hív? Ki tud majd örök életet adni neked Krisztuson kívül? A papod, a szüleid, a házastársad, a gyerekeid? Egyedül Krisztus. Éppen ezért ne az ő véleményükre figyelj, hanem az Egyetlenre Aki igazán és valóságosan szeretett már születésed előtt és életét adta érted.
De gondolj bele: Saul odaadta a teljes vallási karrierjét, a tekintélyét, az egész eddigi életművét egyetlen dologért – az Igazságért.
A múltad nem akadály Isten szemében, hanem a legerősebb üzeneted része. Aki látta, honnan jöttél, az fogja a legjobban megérteni, hová érkeztél. Ne hagyd, hogy a tegnapi bűneid suttogása elnyomja a ma kapott elhívásod hangját!
IMA: Úr Jézus! Olyan sokszor lebénít a félelem, hogy mit mondanak mások! Olyan sokszor engedem, hogy a múltam, a hibáim és a saját korlátaim határozzák meg, mire vagyok képes! Bocsásd meg a halogatásaimat, a gyávaságomat, és hogy olyan sokszor a kényelmes hallgatást választottam a tiszta kiállás helyett!
Érintsd meg a szívemet ma! Adj nekem olyan tüzet és szenvedélyt, ami áttöri a megfelelési kényszert! Rombolj le bennem minden kifogást, és tölts be a te Szent Szellemeddel! Nem a magam igazát akarom bizonyítani, hanem a te jelenlétedet akarom felmutatni ott, ahová helyeztél.
Tégy megingathatatlanná, és adj bátor szívet, hogy ne felejtsem el: akit te megszabadítottál, az valóban szabad! A Te drága szent nevedben. Ámen.
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése