A hűség ára

Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 23-25. versek



Saul alig néhány nappal ezelőtt még a hatalom teljes támogatásával érkezett Damaszkuszba. Most pedig egy falra szerelt kosárban, a sötét éjszaka közepén lóg a semmi felett. Ugyanazok az emberek akarják megölni, akikkel korábban egy asztalnál ült.
Milyen megalázó pillanat! A nagy teológus, a művelt Saul nem hősies csatában győz, hanem egy kosárban menekül ki a város falán keresztül.
Gondoljunk csak bele: hányszor érezzük magunkat mi is pontosan így?
Azt tesszük, ami helyes. Kiállunk az igazságért, elkötelezzük magunkat Isten mellett, megváltoztatjuk az életünket – és a várt elismerés helyett ellenállás, pletyka, elutasítás vagy éppen hátba támadás a jutalmunk. Azt gondoljuk, ha Istent követjük, az utunk nyílegyenes és zökkenőmentes lesz. Aztán hirtelen ott találjuk magunkat egy kényelmetlen, méltatlan helyzetben, és azt kérdezzük: „Istenem, tényleg ez volt a terved vagy valami egy pillanatra félrecsúszott?”
A büszkeség törékennyé teszi az embert, de az alázat a megmaradás kulcsa. Saulnak meg kellett tanulnia, hogy Isten szolgálatában a szabadulás nem mindig látványos diadalmenet. Néha a szabadulás egy kosár. Néha a megmeneküléshez vissza kell lépni egyet, és el kell fogadni a legkisebbek segítségét.
Figyeljük meg a tanítványokat! Névtelen emberek voltak. Nem tudjuk a nevüket, nem maradt fenn a történetük, mégis ők tartották a kötelet.
A mai világ a magányos hősöket ünnepli. Az egyéni teljesítményt, az önálló sikereket. De a nehéz időkben, amikor éjjel-nappal őrzik a kapukat a fejed felett, nem a büszkeséged fog megmenteni, hanem az a néhány ember, aki fogja a kötelet. Szükséged van olyan közösségre, akik nem a pozíciódat szeretik, hanem téged védelmeznek.
Olyan sokszor tapasztaltam életem során milyen nagy áldás, amikor vannak emberek akik melletted állnak, veled vannak különösen a nehéz időkben és imádság által "fogják a kötelet."
A keresztény életben a visszavonulás sem mindig vereség. Saul nem azért menekült el, mert feladta, hanem mert megértette: az ő harca még nem ért véget. Bátorság kell a kiálláshoz, de bölcsesség kell a visszalépéshez.
Ne feszülj rá arra, ha most éppen nem te vagy a győztes a színpadon! Ha Isten most egy alázatos, csendes helyzetbe engedett, ne érezd kudarcnak. A kosár nem a végállomás. A kosár csak a híd a jelenlegi szorongattatásod és a jövőbeli elhívásod között.
Merj alázatos lenni! Engedd, hogy mások segítsenek, és ne feledd: Isten sosem a kényelmedet garantálja, hanem a megérkezésedet!
Folyamatosan szükségem van olyan emberekre, akik rendszeres imádságaikkal "fogják a kötelet" amely által Isten képes kiemelni bármilyen szorult helyzetből. Lennél te is egyikük?

IMA: Mennyei Atyám! Olyan nehéz elfogadni, amikor a helyes úton járok, mégis falakba ütközöm! Bocsásd meg, hogy a büszkeségem olyan sokszor megakadályoz abban, hogy elfogadjam a segítséget, vagy elismerjem a korlátaimat! Úr Jézus, kérlek, adj nekem alázatos szívet! Taníts meg bízni benned akkor is, amikor a szabadulásod nem látványos győzelemként, hanem egy csendes, méltatlannak tűnő kivezető útként érkezik! Köszönöm azokat az embereket, akik észrevétlenül tartják a kötelet az életemben. Adj nekem tisztánlátást és kitartást, hogy a szembeszélben se adjam fel, hanem tudjam: te akkor is munkálkodsz, amikor a sötétben kell továbblépnem egy általad mutatott új küldetés felé! Jézus Krisztus nevében, Ámen.